Népfőiskolai vendégek Dániából

A magyarországi sokszínű népfőiskolai kapcsolatok időről-időre megújulnak, főként, ha ehhez jó együttműködő partner és finanszírozás is társul. BRIDGES, HIDAK konzorcium projektben a dán nonprofit szervezet tanulmánylátogatását az Európai unió Erasmus+ programjának dán nemzeti ügynöksége támogatta, melynek keretében a dániai INTERFOLK szervezet tagjai magyarországi tartózkodásuk során Jászfényszarura is ellátogattak.

A Budapest Környéki Népfőiskolai Szövetség partnere, a dán INTERFOLK* Institute for Civil Society 7 fős delegációja** egy ERASMUS+ Mobility projekt HIDAK – a társadalmi befogadás elősegítése a részvételi kultúrával - program keretében látogatott Magyarországra, öt napos tanulmányútra, többek között Jászfényszarura is. Útjuk Budapest, Szentendre, Tata, Kistarcsa, Jászfényszaru, Veresegyház, Gödöllő egy-egy szervezetét, nevezetességeit érintette. A delegáció kísérője Labbancz Marianna volt, aki a projekt magyarországi partnerének szakmai vezetője.
A dán partner népfőiskolánkat is felkérte a különböző kulturális, társadalmi kohéziót és a befogadást segítő tevékenységek/projektek bemutatására. A Bedekovich Népfőiskola részéről egy (angol nyelvű) prezentáció segítségével számoltunk be sokszínű közművelődési, kulturális, közösségszervező tevékenységéről, középpontba állítva a legutóbb megvalósult Korhatártalan Akadémia uniós projektjét, az értékőrzést, értékfelmutatást.

Előadásunkban kiemeltük a kisgyermekesek, idősek, vállalkozásukat tervező nők, álláskeresők, romák stb. (a hátrányos helyzetűek) célcsoportjára irányuló fejlesztő és segítő programjainkat, valamint az önkéntesség népszerűsítéséről szólóakat. Dán vendégeink különösen érdeklődéssel hallgatták a beszámolót az idősek digitális fejlesztéséről, a fiatalok képességfejlesztő művészeti programjairól, az értékfeltáró tevékenységekről, valamint a sokszínű együttműködéseinkről, kapcsolatainkról, hálózatainkról.

A szakmai találkozó során a dán vendégeket a Rimóczi kastélyban fogadtuk, ahol elsőként Kalász-Tóth Mercédesz köszöntötte a vendégeket hegedűszóval - Bonchidai muzsikával Erdélyből, majd jászsági muzsikával - és bemutatkozott, tájékoztatást adott a népfőiskolához való kötődéséről. A prezentációt követően került sor beszélgetésre László Cecília a EUROPE DIRECT Szolnok és Bali István az APURE - Európa Vidékfejlesztő Egyetemeinek Egyesülete vezetőivel. Majd bemutattuk élőben is az ART PARIS programot, meglátogattuk a tábort, a Tesz-Vesz Ifjúsági és Gyermekalapítvány részéről egy kis francia népi játék bemutatóra és néhány játékos csatára is sor került. Az ART PARIS tábor szakmai vezetője Farkas Edit múzeumigazgató pedig a Hamza házaspár életútját és az alapítvány szakmai tevékenységét ismertette, kiemelve a több éves együttműködést a Bedekovich népfőiskolával.

A program folytatásaként dr. Farkas Kristóf Vince rövid várostörténeti sétára invitálta a vendégeket, majd a városháza dísztermében Győriné dr. Czeglédi Márta Jászfényszaru polgármestere köszöntötte a dán delegációt. A program zárásaként a Szent Erzsébet Közösségi Házban mutattuk be a Penczner Pál tárlatot és az ÉLETTÉR-KÉP 2022 A VÍZ című kiállítást. A beszélgetés során vendégeink elmondták, hogy mennyire megragadta őket a népfőiskolánk sokszínű tevékenysége, bár rövid volt az itt töltött idő, számtalan inspirációt kaptak, jó gyakorlatot láttak Jászfényszarun.
A dán kollégák azzal a szándékkal köszöntek el tőlünk, házigazdáktól, hogy a fellelt kapcsolódási pontok alapján kialakítjuk együttműködésünket.

Köszönjük a népfőiskolánk tagjainak, együttműködőinek, a programba bekapcsolódóaknak, hogy a dán vendégek fogadására mindannyian angol nyelvű bemutatkozással, ismertetőkkel készültek.

Kovács Béláné Pető Magdolna
Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság

*Az INTERFOLK egy nonprofit szervezet és magán kutató intézet, a művészetek és a kultúra területén tevékenykedik s olyan személyeken alapul, akik érdeklődnek a felnőttoktatás északi, grundtvigi hagyománya, valamint a szélesebb körű európai pedagógiai hagyományai iránt.
**A delegációt az INTERFOLK koordinálja a Det Frivillige Kulturelle Samrad, DFKS közreműködésével, tagjai, akik a delegációban is jelen voltak, az alábbi területek képviselői: Dán Művészeti Társaságok Szövetsége, Dán Helytörténeti Szövetség, Dán Filmklubok Szövetsége, Kulturális Központok Európai Hálózatának tagjaként a Dán Kulturális Központok Szövetsége, Dánia Kulturális Tanácsa, Dán gyermek- és ifjúsági Filmklubok, Dán Színházi Szövetség.

DFKS - Det Frivillige Kulturelle Samrad (önkéntes nemzeti kulturális egyesületek közös tanácsa) 2015 májusában alakult, A DFKS erősíteni kívánja a terület láthatóságát, fejlesztési munkát kezdeményez, tanfolyamokat és továbbképzést kínál, valamint dokumentációt és statisztikákat nyújt a területen.
A nemzeti egyesületek helyi tagjai olyan egyesületek, ahol önkéntesek közvetítenek, szerveznek, hoznak létre kereteket a művészeti, kulturális tevékenységek, valamint a kulturális örökség terén; ugyanakkor a tevékenységek szereplői mindig szakma személyei, mint pl. a színészek, művészek, és zenészek, valamint kulturális kutatókból, történészekből állnak.

Az önkéntes kulturális szervezetek az ország számos művészeti és kulturális szolgáltatását szervezik a lakosság nagy rétegeinek javára - és talán a gyéren lakott területeken élők örömére, ahol egyébként nem lenne sok lehetőség a művészettel és a kultúrával kapcsolatos tapasztalatszerzésre.

A tartalom érvényessége: 
2022/07/03, v - 17:00 - 2022/08/31, sze - 17:00