Miért csodálatos fényképezni?

A fotó nem önérvényű művészi tevékenység terméke, hanem a tanúságtétel alkotása, aminek többek között a művésziségre is szüksége van.1

„Aki nem látja a lényeget, nem tud válogatni. Ha elidegenedésünk következményeként már nem tudjuk, hová tartozunk, akkor azt sem tudhatjuk, hogy mi az, ami hozzánk tartozik. A mai műalkotások többségének nincsen sorsa, nincsen élettörténete, nincsen hatása. Történetük egybeesik archiválásuk aktusával.”2

Talán azért, mert kézzelfogható produktuma van, kezünkbe vehetjük újra meg újra a fényképet. Talán azért, mert megörökíthetjük a pillanatot, az örökkévalóságot, az elmúlást, a megfoghatatlant. Hiszen a fénykép maga a papírra vetett idő. Értékeljük-e eléggé manapság, hogy megállíthatjuk eme módon az időt? Vagy csak kattintgatunk büntetlenül, amennyit csak akarunk, mert minden digitális és gyors? Megállunk-e egy pillanatra azért, hogy végiggondoljuk, vajon mit fényképezünk le? Van-e története, hatása, sorsa?

Ha elővesszük a régi családi fotókat, azokat, amelyek még keménypapírra is felragasztottak anno (családi, eljegyzési, esküvői fotók, katona portrék), elgondolkozhatunk azon, hogy azoknak az embereknek milyen érték volt egy-egy ilyen fotográfia, hogy készültek rá lélekben és külsőleg egyaránt, és milyen becsbe tartották az elkészült fotót. Ezek a képek nagyon sok mindent elárulnak, az idő dokumentumai. Vajon a mi általunk készített képeknek is fognak jelentőséget tulajdonítani a jövőben? Egészen biztosan, de ehhez meg kell tanulnunk jól fotózni, ahogy az idézetben áll, látni kell a lényeget, és tudatosítanunk kell magunkban, hogy ez a hobbi, vagy munka felelősséggel jár, hiszen korunk lenyomatává válhatnak az általunk készített képek.

Az elmúlt hetekben mi (Karizs Evelin, Nagy Ildikó, Sándor Dóra, Szilágyi Erzsébet, Baranyi József, Pető István, Zsámboki Richárd, Cserháti Zsófia, Feketéné Ruis Beatrix) is részesei lehettünk a csodának, kicsit művésznek is érezhettük magunkat Samuné Tusor Mária és Ferenczi János jóvoltából, aki a Duflex Fotográfiai Stúdiót képviselték. Tanulhattunk tőlük szakmai alázatot, apró fényképész trükköket, emberi és művészi hozzáállást, a fényképezés egész folyamatát a beállítástól, a kattintáson át a keretezésig.

A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság által megszervezett „A művelődés hete – a tanulás ünnepe” rendezvénysorozat keretein belül került sor a Megtartó Vidék a Jászság országos pályázaton nyertes „Tanulás a fotográfia eszközeivel” „Fotográfiai Alkotóműhely” megrendezésére.

Élmény volt az együtt töltött idő, amely alatt tanultunk tájat, eseményt és portrét is fotózni. Marika szeretettel, éleslátásával, őszinteségével segített nekünk meglátni hibáinkat, tanácsokat adott, hogyan válhatnánk jobbá, de mindezek mellett rengeteget dicsért, ha jó vagy kiváló fotóval találkozott. A közös munka és alkotás örömét egy kiállításon is viszontláthatjuk. Köszönet érte!

Nagy Ildikó

1. Pavel Florenszkij : Az ikonosztáz, ford. Kiss Ilona, Typotex, Bp. 2005.

2. Dolinszky Miklós: Feltárás valós időben: Ezredvégi monológok (Tillmann J. A.: Merőleges elmozdulások [Utak a mai művészetben]; Levelek tengere [Avagy a távlat távolra váltása]), Pannonhalmi Szemle, 2005 .XIII/3., 131.

Cikkkategóriák: 
A tartalom érvényessége: 
2008/11/30, v - 12:30 - 2008/12/30, k - 12:30