"Gyökereink" ~ Dr. Dobos László könyvbemutatója

Tisztelt Polgármester Asszonyok, Elnök Asszony, Elnök Urak, Szeretve Tisztelt Jász Atyámfiai!

Ilyen "májusi zivatar" után, amely átment fölöttünk, hogyan is kezdhetném? Emlékeznek-e arra, amikor először hallották egy magnófelvételen a saját hangjukat, és rádöbbentek: ez én vagyok? Ilyen az én hangom, ez én lennék? Azt nehezen tudom megfogalmazni, hogy amikor egy közösség egy ilyen „gépi mást”, egy képmást kap magáról, hogyan reagál erre, mit is gondol.

Amikor Jászágón egy évvel ezelőtt hasonló alkalomból együtt ünnepeltünk – a Duflex Stúdió tagjai eljöttek hozzánk és lefotózták életünket –, akkor láttam, hogy az a kis közösség hogyan is szembesült ezzel. "Hiszen ez én vagyok, ezek így mind mi vagyunk!" Hitetlenkedve nézték azt, amit nap mint nap látnak, de ami mellett elmentek, mert nem vették észre.

Itt most nem csak azért van ünnep, mert Árpádházi Szent Erzsébet napja van, hanem azért is, mert minden olyan maradandó értéknek – mint ez a könyv is – a létrejötte ünnep, s mert együttvan minden, amiért ünnepelhetünk. Itt ez az alkotás a kezemben; itt van Gödöllőről a Duflex Stúdió körünkben – keresem a szememmel Tóth Pétert, a Stúdió elnökét, Samuné Tusor Máriát, az elnökhelyettest, Remsey András művészeti vezetőt… Tehát itt vannak azok, akiknek e mű köszönhető. De valóban csak nekik köszönhető? Hiszen a könyv elején itt szerepel a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság emblémája, ott vannak felsorolva az eddig megjelent kiadványok, s emellett itt van még valaki, a Népfőiskolai Társaság "motorja", Kovács Béláné Pető Magdolna elnök asszony, aki a dolgokat eltervezi s hozzá szövetségeseket találva meg is valósítja azt.

Itt van ez a közösség, akikről, akiknek ez az alkotás készült – nincsenek itt mind a kétszázan, mert akkor még többen kellene, hogy álljanak a folyosón – hiszen több mint kétszáz helyi előfizető van, és majdnem száz nem helybéli, ami önmagában is mutatja, hogy hány embernek fontos ez a dolog. Tehát itt ez a közösség, itt vannak a betű barátai, a város barátai, s mindazok, akiknek fontos, ha olyan történik, ami megmarad az utókornak.

S itt vannak a támogatók képviselői, köztük jómagam is, hiszen az elszármazott jászoknak két szervezete – a Jászok Egyesülete és „A Jászságért” Alapítvány – is adott e kiadványhoz támogatást. Azért álltunk e nemes ügy mellé, mert ritka manapság egy olyan kezdeményezés, amelyben nincsen politika, amely nem arról szól, ami harsog az újságokból, a rádióból és a televízióból, és ami a csömört okozza; azt a fajta elidegenedést, amely oly sok emberre jellemző. De vannak olyan közügyek, amelyek mellé érdemes odaállni, amelynek csak értéktartalma van – s ez a kiadvány ilyen.

Ezek a színes és tudatosan vállalt fekete-fehér fotók elmondják, hogy ez az alkotóműhely milyen arcot lát, ha rátekint Jászfényszarura és annak népére. A kezdet, a könyv első lapjai a tájról szólnak. Arról a tájról, amelyet nem az ember teremtett, mely sokkal régibb annál, mint amikor megjelentünk, és elkezdtük átalakítani. Benne van tehát a felnevelő táj – ahogyan mi, elszármazott jászok mondjuk – ahonnan gyökerezünk, eredünk, származunk. Benne van minden gyönyörű színével, illatával, hangulatával, évszakaival.

Ahogy a könyvben haladunk előre, előttünk áll az ember által teremtett érték, azok a helyek, amelyek a hétköznap s az ünnep helyszínei, elsősorban a hité és az emlékezésé: a templom és a temető. Megjelenik az ember legfontosabb eszköze, a keze, amivel alkot. Amivel megvalósítja azt, amit az agyával kigondolt. Kezek sorát látjuk itt végig: nagyítót tart, farag, rétest nyújt, gobleint varr, mutat… Hihetetlen tudatossággal jönnek egymás után a kezek, amelyek teremtik a jelent és amelyek révén megszületetik a múlt.

Ha pedig rátekintünk a könyv további részére – a hagyomány az, amely középpontban áll. Ez tart meg bennünket, s ez oly kedves a Duflex Stúdió munkatársainak. Látom a Szűcs Mihály Huszárbandérium tisztjeit, vitézeit. Látom az Isten házát. Látok egy esküvőt, amely első lépés a jövendőhöz. S látom a jövő igazi letéteményeseit, a fiatalokat. A szőke hercegnők és a fekete princesszek együtt vannak ennek a könyvnek a lapjain ugyanúgy, mint az életben, Fényszaru és a Jászság településein.

Szeretni való könyv – ezt tudom róla mondani. Olyan, amely megőrzi ennek a sorozatnak minden értékét, de ugyanakkor újat is teremt. Olyan kiállítással, olyan megjelenéssel, hogy nem csak annak támad kedve kezébe venni a könyvet, aki tudja, sejti, hogy mit találhat benne – tudja mi az, hogy Fényszaru – hanem azoknak is újat mond, ráirányítja figyelmét a településre, akik eddig Fényszarut csak egy kis pontnak tartották a térképen.

Ami ezt az egész kiadványt még a lehetőségek fölé emeli, azok a próza- és versrészletek, amelyeknek a válogatása az elnök asszony és segítői nevéhez kapcsolódik. Nos, ezeket részleteket az idő már megmérte. Olyan irodalmi alkotások, amelyek maradandóak, amelyeknek üzenetük van s amelyek rímbe-kapcsolódnak, felelgetnek a fényképekkel. Mesteri módon van ez összeállítva – hivatásos kiadó is megirigyelhetné.

Mi ez a könyv végül is? Lehet azt mondani, hogy Jászfényszaru képeskönyve? Azt hiszem, hogy nem. Aki annak gondolja, azt fogja mondani: ez sincs benne, az is hiányzik, amazt sem találom. Ez egy hangulatnak, egy fényszarui nyárnak a képeskönyve. Annak a néhány hétnek, amit ez a közösség itt töltött, és amit ebből kiemelt, mintegy esszenciaként megjelenített, és amit ilyen módon a legfontosabbnak, legértékesebbnek tart.

Végezetül szeretnék a körülmények hatalmáról szólni, ami mindenféle dologban benne van, szinte lenyűgöz, leköt bennünket. Ebben az ügyben is benne rejlett, nagy szerepet játszott. Ha annak idején az én jó sorsom nem teszi lehetővé, hogy Pekár Istvánnal a Duna Televíziónál együtt dolgozzam, akkor lehet, hogy sosem jutok el Gödöllőre, ahol egy herencsényi fotókiállítást mutatott be a Duflex Fotográfiai Stúdió. Ha nem jutok el Gödöllőre, lehet, hogy sosem tudtam volna megkérni őket arra, hogy "gyertek már el Jászágóra is, nincs az olyan messze Gödöllőtől és nézzétek meg az ágói tájat is." S ha itt a Jászságban ez az ágói akció el nem indul, lehet, hogy nincs fényszarui látogatás, s nincs ez a fényszarui könyv. Ez hát a körülmények ama hatalma, amelynek mindannyian ki vagyunk szolgáltatva, s amelynek erényei is lehetnek, hiszen a gyümölcse ez a könyv.

Hogyan is mondja Márai?

"S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre."

Köszönöm a figyelmüket!