Fotós alkotótábor Balatonszepezden

A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság Fotóműhelye tagjai 2009. február első hétvégéjét a Balaton mellett töltötték. A cél a téli Balaton fotózása volt. Részben sikerült is téli pillanatokat elkapni, illetve már tavaszi képeket is készíthettünk.

A hétvége programja intenzív és sokoldalú volt, hiszen gyakorlatban és elméletben egyaránt gazdagodtunk. Pénteken végigjártuk a szepezdi partot, ahol a balatoni jégtörés nyomait fotóztuk, gyönyörű fények játéka közben. Szombaton Szentbékkálla és Salföld volt soron, sajnos délután a borulás és az eső közbeszólt, így a fotózás nem volt annyira sikeres. A fennmaradó időben elméleti dolgokkal is foglalkoztunk: a Photoshop rejtelmeiről és a fotógépek történetéről hallgattunk meg egy-egy előadást. A hétvége tanulságos, kimerítő és produktív is volt egyben. Elmondható, hogy mindenki mást és másképp látott a saját gépén, lencséjén keresztül. Már látszik a képeken, hogy kinek mi az erőssége, fő témája, amelyhez folyton visszatér. Sokféleképpen, más-más szemszögből láttuk a Balatont és a Balaton felvidéket.

Az alkotóműhely munkája fényképválogatással folytatódott március 1-jén a Rimóczi-kastélyban, illetve a további hosszú távú programok megbeszélésével. A társaság immár összetartó csoporttá alakult, figyelemmel és törődéssel kísérjük egymás munkáját. A folyamatos inspirációt, szeretetet, odafigyelést Samuné Tusor Marika biztosítja nekünk, nem hagyva a további lemorzsolódást, újabb és újabb ötletekkel állva elő. A következő találkozásig mindenkinek jó fotózást kívánok!

Nagy Ildikó

Cikkkategóriák: 
A tartalom érvényessége: 
2009/03/21, szo - 12:45 - 2009/04/21, k - 12:45