Felnőtt tanulók hete - pályázatok a fiatalok és az idősebbek számára

A Felnőtt tanulók hete alkalmából két olyan pályázatot is kiír a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, melyekre a tudásszerzés nem „iskolás” módjairól szóló, élményszerű beszámolókat várnak.

A jó pap is holtig tanul című esszéíró pályázatra 50 év felettiek időskori tanulási tapasztalatait várják rövid írások formájában, a Büszke vagyok a nagyszüleimre/unokáimra pályázat célja pedig az, hogy mozgóképen elevenedjen meg az egymástól két emberöltőnyire lévő generációk közötti különleges, tapasztalat és tudás átadásán alapuló bensőséges kapcsolat. A mini filmeket 30 év alatti unokáktól és 50 év feletti nagyszülőktől várják.

Büszke vagyok a nagyszüleimre/unokáimra

Milyen haszna van két emberöltőnyi korkülönbségnek? Erről a leghitelesebben a nagyszülők és az unokák mesélhetnének. Mi azt szeretnénk, ha mozgóképen elevenedne meg az a fajta generációk közti tapasztalatcsere, ami a nagyszülők és unokák közti bensőséges viszonynak a sava-borsát adja! Nagyszülők és unokák mini-filmjeit várjuk arról, hogy ők miért büszkék gyermekeik gyermekeire, illetve szüleik szüleire!

A jó pap is holtig tanul

Egy gyermeknek, egy kamasznak a szabadság netovábbja, amikor végre elereszti az iskolapad a tanév, vagy akár a tanulmányai végén. Az iskolapad azonban visszavár. Egy felnőtt számára már az jelenti a szabadságot – vagy felé egy nagy lépést – ha ismét tanulhat: különösen igaz ez az idősebb korosztályra. Ahány ember, annyi tanulási út. Mi kíváncsiak vagyunk rá, hova vezetnek, hova vezettek ezek az utak, milyen lehetőségeket nyitottak meg, rögösek voltak-e vagy simák. Az egyik ember tanulási tapasztalatai tanulságosak a másik ember számára. Ezért a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus esszéíró pályázatot hirdet a felnőttképzésben részvevő 50+ korosztály számára!

A pályázati kiírások megtalálhatók a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus oldalán.

Cikkkategóriák: 
A tartalom érvényessége: 
2012/09/10, h - 19:45 - 2012/10/10, sze - 19:45