Erzsébet napi kiállítás és vásár Jászfényszarun

Immár 13. alkalommal került megrendezésre a Petőfi Művelődési Házban a hagyományőrző Erzsébet napi kézműves kiállítás és vásár. Az idén több mint 30 kézműves résztvevővel lezajlott programnak két különleges aktualitása is volt: egyrészt egy európai-magyar szent, Árpádházi Szent Erzsébet születésének 800. évfordulóját ünnepeltük, aki a szolgáló szeretet jelképeként él az emberek tudatában. Másrészt pedig a nyertes európai uniós pályázat (HEFOP-1.3.1-06/1-2006-11-0039/2.0) keretében a VNV-projektben résztvevő vállalkozó nők ezen az alkalommal is megoszthatták egymással tapasztalataikat, gondolataikat, illetve bemutathatták tevékenységüket, termékeiket.

A vásárt több kísérő rendezvény is színesítette: Koradélután a Kerek Udvar Kézművestár (Jászapáti és környéke) tagjai kiállítás-megnyitójára került sor. Elsőként Dr. Kocsis András, a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság alelnöke köszöntötte a résztvevőket, az Erzsébeteket és Sík Sándor „Szent Erzsébet, a női eszmény” című írásából idézett: „Szeretteim, legyetek az Igének cselekvői és nem csupán hallgatói!” Ezt követően Tóth Tibor, a Fényszaruiak Baráti Egyesülete elnöke nyitotta meg a kézműves kiállítást, ismertetve a Kerek Udvar Kézművestár kilenc kiállítójának életútját.

A megnyitó után Nagyné Kiss Mária, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Népfőiskolai Társaság elnöke egy vetített, képekkel illusztrált előadást tartott a 800 éve született Árpádházi Szent Erzsébetről, akinek élete napjainkban is például szolgálhat. Az előadás illusztrációjaként 8 országból származó több mint 60 műalkotás képét tekinthették meg a vendégek.

A szakmai program részeként a Jászsági Civil Fórumra került sor, melynek keretében bemutatkozott az Észak-Alföldi Regionális Civil Tanácsadó Szolgálat. A szervezet céljait, munkáját Dr. Kecsmarek Lászlóné civil szakértő, a Jászság Kistérség civil referense és Nagyné Kiss Mária civil szakértő ismertette.

Az Erzsébet napi program zárásaként vállalkozó női műhelymunkán vehettek részt az érdeklődők. A műhelymunkát Kovács Béláné Pető Magdolna, a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság elnöke, a VNV projekt szakmai vezetője és Dr. Soltész Anikó, a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány igazgatója moderálta. A beszélgetés keretében bemutatta vállalkozását Tajti Erzsébet, a Jászapáti Rokolya Varróműhely vezetője.

Látva a nap végén a különböző programok iránti érdeklődést és igényt, bízvást kijelenthetjük, hogy jövőre is megrendezzük az Erzsébet napi programot!

A tartalom érvényessége: 
2007/12/25, k - 09:30 - 2008/01/25, p - 10:30