Edelényben a Bedekovich-kiállítás

Újabb felkérést, lehetőséget kaptunk a Bedekovich kiállítás bemutatására. Fogadó intézmény az edelényi Szent János Görögkatolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum és Kollégium, ahol a Fenntarthatósági Témahét nyitó rendezvényén id. Bedekovich Lőrinc a kiemelkedő tudású földmérő, vízügyi mérnök munkásságával ismerkedhetnek meg a látogatók.

Az oktatásban április 25 és 29 között zajlott a Fenntarthatósági Témahét, így a tárlat az edelényi középiskolában e témahét nyitó rendezvényeként került bemutatásra – a vízépítő mérnök életútja azaz Fenntarthatósági Témahét másként, több mint 200 évre visszatekintve. S talán ebben a pillanatban, ezen a témahéten sehol máshol jobb helyen nem is lehetett volna. Ugyanis az intézményben környezetvédelem és vízügy technikumi oktatás is van, a megszerezhető szakképesítés: környezetvédelmi, természetvédelmi és igazgatási szakmairány - környezetvédelmi technikus, vízügyi technikus. Így igazán érdeklődő diákok, kollégák és felnőttek fogadták a tárlatot. A 2021/2022-es tanév Fenntarthatósági Témahét kiemelt témái a víz, az egészségvédelem és a felelős fogyasztás.

Megnyitó gondolatokat Flaskó Attiláné az intézmény igazgatója, köszöntőt Kovács Béláné Pető Magdolna a népfőiskola elnöke mondott. A kiállítást Horváth Gergő a MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára igazgatóhelyettese nyitotta meg. A tárlat 2022. május 8-ig volt megtekinthető a Szent János Görögkatolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum és Kollégium (3780 Edelény, Borsodi út 34.) aulájában. A rendezvényt megtisztelte Malinkó Péter Edelény alpolgármestere, az edelényi görögkatolikus parókia képviseletében Halász György segédlelkész is.

A meghívónk - a népfőiskolai hálózat keretében kialakult kapcsolatok révén - Csikász Orsolya, földrajz, környezettan tanár - köszönjük a lehetőséget, a szervezést! Külön köszönjük Flaskó Attilánénak az intézmény igazgatójának a fogadást, a beszélgetést és a szeretet vendéglátást. Tudósítás az intézmény honlapján, az Edelényi Városi Televízióban, a népfőiskola honlapján és közösségi oldalain láthatóak.

Kovács Béla
Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság

A tartalom érvényessége: 
2022/04/30, szo - 16:45 - 2022/05/31, k - 16:45