Baba-Mama Klub Extra

A Bedekovich Lőrinc Népfőiskola Társaság tíz hónapon át közreműködő segítséget ad a jászfényszarui Baba-Mama Klub programjainak megvalósításához. A családbarát program keretében biztosított támogatás célja a család „minőségi” szabadidő eltöltése, tanácsadás – beszélgetés, ötletadás, interaktív és mozgásos programokon át a közösségépítés. Célunk, hogy támogassuk és segítsük az olyan helyi közösségeket, amelyek összefogják a helyi családokat és támogatást adnak egymásnak.

A Klub 2016 nyarán alakult szülői kezdeményezésre, Kaszainé Ocskó Györgyi védőnő segítségével. Céljuk az volt, hogy az anyukák kikapcsolódjanak, tapasztalatot cseréljenek és közben gyermekeik ismerkedjenek, s együtt játszanak kortársaikkal. Jelenleg, kis gyermekes anyukák Ritter Szilvia és Czeglédi Ildikó irányító közreműködésével már tematikus programokat valósítanak meg. Minta értékű előkészítéssel, önálló munkával – álljon itt az alábbi program.

Októberben Gesztenye család született és állatkerti sétára ment. November harmadik hetében az „Együtt játszik a család” foglalkozáson családi társasjátékot készítettek, mellyel azt mutatták meg a gyerekeknek és a szülőknek, hogy házilag is tökéletes játékot tudnak készíteni pillanatok alatt.

„A játék során fejlődik a gyermekek szabálytudata és szín felismerő-, azonosító képessége. A gyermekek feladata a kukacok arcának elkészítése és dobókockák megszínezése. Szükséges eszközök: natúr dobókocka, dekorgumi körök, papír kör, filc. A játék menete: Mindenki kap egy kukacfejet, majd dobunk a dobókockával. Amilyen színt dobtunk, olyan színű kört teszünk a kukac fejéhez. A kukac testében nem ismétlődhet még egyszer ugyanaz a szín. Az nyer, aki hamarabb összegyűjti a kukac testét felépítő hat különböző színű korongot.”
Izgalmas feladatuk volt a Baba-mama klub családfájának feldíszítése.

„A gyerekek egy háromdimenziós papírmaséból készített fát díszítettek fel, már előző alkalommal dugó segítségével kifestett őszi levelekkel, melyeken szerepel minden klubtaguk fényképe. A gyerekek a levélkupacból kikeresik önmagukat és felragasztják vagy akasztják a levelüket a fára. Önfelismerő képesség- és finommotorika fejlesztése. A folyamat megtapasztalása, amíg elkészül a nagy alkotás. Szükséges eszközök: előzőleg elkészített levelek és fa”. Még ezen a délutánon a harmadik programjuk a Seprűfűzőcske volt. „Fejlődik a gyermekek megfigyelőképessége, finommotorikája, térészlelése (fönt, lent.”

Advent második vasárnapjára a népfőiskola Adventi Zenekuckó programot szervezett, amelyen a Holdonmacska együttes karácsonyi muzsikát adott elő kis gyermekeknek és a családoknak. Az interaktív program során volt itt minden: ének – zene – tánc – ritmus hangszer próbálgató s nem maradt el a karácsonyi bejgli sem – mindez meghitt családias hangulatban.

December harmadik hetében a család adventi készülődése során egyedi gömbdíszeket - a kicsik tenyérlenyomatával festett alkotásokat készítenek s az újesztendő is bővelkedik még további gazdag interaktív programmal. A szervezők továbbra is várják a szülők csatlakozását. Megtalálhatók a közösségi média oldalán is, Baba - Mama Klub Jászfényszaru címen, kérdéseikkel keressék bátran a csoportot.

Cikkkategóriák: 
A tartalom érvényessége: 
2018/12/16, v - 17:15 - 2019/01/16, sze - 17:15