- Beküldte: ipeto
Életének 71. évében elhunyt Winkler Csaba. A fotóművész, aki képeivel régen eltávozott generációkat kötött hozzánk, „fiatalabbakhoz”. Termékeny fotós volt, aki kitanulta a fényképész szakmát, szerkesztőségek sorában hagyta ott jelképes névjegyét, a megörökített pillanatokat. Először az agráregyetem lapjában a Mezőgazdasági Mérnökben jelentek meg képei. A szerkesztőségi fotóalbum dobozaiban ott vannak a képei, amelyek mindegyikén, hátul ott van a bélyegzője … kézjegye. A Pest Megyei Hírlapban szintén sok felvétele szerepelt. Hosszú ideig egy legendás üzemi lap a Közmű Újság fotóriportere volt, a főváros közműcégeinek életéről számolt be. A négy évtizedes munkája során komoly fotóarchívumot halmozott fel a XV. kerület életéről, mindennapjairól, épületeiről egyaránt. Feltehetően ő fotózta legtöbb kéményt Budapesten. „Senki nem tudott úgy kéményeket fotózni, mint ő.” 2009-ben nyugdíjba vonulásakor a négy évtizedes állhatatos fotóriporteri munkájáért, a közszolgáltatást reprezentáló tevékenységéért, a nagyvárosban és a kistelepüléseken élők munka- és életkörülményeit megörökítő, maradandó fényképsorozatai elkészítéséért a Közmű Lap- és Könyvkiadó Egyesülés fotóriportere részére „A Köz Szolgálatáért Érdemjel” kitüntetés ezüst fokozatát kapta, melynek átadására 2009. október 20-án az Önkormányzati Minisztériumban került sor. Halk szavú alapos, emberséges fotóriporter volt.
Winkler Csaba a gödöllői Duflex Fotográfiai Stúdió (1991) alapító tagjaként számos „fotós portyán” vett részt, fényképeit egyéni és csoportos kiállításokon, könyvekben is megcsodálhattuk. S hogy tovább éltetik-e az alkotások a fotóst? Minden bizonnyal … ahogyan a mai napig is, örökre megmarad emlékezetünkben a halk szavú, kedves, tiszteletteljes egyénisége. Fotóit pedig őrizzük a könyveinkben s az újonnan nyílt tárlatokon: Gödöllőn a Civil Házban (megtekinthető 2020. július 7-ig) és Jászfényszarun a Szent Erzsébet Közösségi Házban a Gyökereink c. kiállításon.
Fotóművészeti alkotó tábor Jászfényszarun.
A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság meghívására 2004 nyarán két héten át Jászfényszaru vendégei voltak a Duflex fotósai, többek között Winkler Csaba is. Eljöttek hozzánk és lefotózták életünket. Felejthetetlen heteket töltöttek itt, amelynek eredményeként készült egy gazdag képanyag, fotókiállítás és egy könyv „Gyökereink - Jászfényszaru a Duflex Fotográfiai Stúdió szemével” címmel. A Bedekovich Galéria facebook csoportban megtekinthetők az ekkor készült fotók egy része, illetve a jászfényszarusi Szent Erzsébet Közösségi Házban egy fotóválogatás keretében 2020. szeptemberéig ismételten látható a Gyökereink c. tárlat. Emlékezetként álljanak itt dr. Dobos László (Jászok Egyesülete, ügyvivő) a könyvbemutatón és a kiállítás megnyitón (2004 novemberén) elhangzott szavai.
„Itt most nem csak azért van ünnep, mert Árpádházi Szent Erzsébet napja van, hanem azért is, mert miden olyan maradandó értéknek – mint ez a könyv is – a létrejötte ünnep, mert együttvan minden, amiért ünnepelhetünk. Itt ez az alkotás a kezemben, itt van Gödöllőről a Duflex Stúdió körünkben – keresem a szememmel Tóth Pétert, a Stúdió elnökét, Samuné Tusor Máriát, az elnökhelyettest, Remsey András művészeti vezetőt… Tehát itt vannak azok, akiknek a kiállítás és e mű köszönhető. De valóban csak nekik köszönhető? Mivel a könyv elején itt szerepel a Bedekovich Népfőiskola címe s a végén ott vannak felsorolva az eddig megjelent kiadványok, s emellett itt van még valaki, a Népfőiskolai Társaság „motorja”, aki ilyen dolgokat eltervez s hozzá szövetségeseket találva meg is valósítja azt.
Itt van ez a közösség, akikről, akiknek ez az alkotás készült – nincsenek itt mind a kétszázan, mert akkor még többen kellene, hogy álljanak a folyosón – hiszen több mint kétszáz helyi előfizető van, és majdnem száz nem helybéli, ami önmagában is mutatja, hogy hány embernek fontos ez a dolog. Tehát itt ez a közösség, itt vannak a betű barátai, a város barátai, s mindazok, akiknek fontos, ha valami történik, ha valami megmaradhat az utókornak.
Ezek a színes és tudatosan vállalt fekete-fehér fotók elmondják, hogy az alkotóműhely milyen arcot lát, ha rátekint Jászfényszarura és annak népére. A kezdet, a könyv első lapjai a tájról szólnak. Arról a tájról, amelyben még nincs benne az ember, amelyet még nem az ember teremtett, mely sokkal régibb annál, mint amikor megjelentük, és elkezdtük átalakítani. Benne van tehát a felnevelő táj – ahogyan mi, elszármazott jászok mondjuk – ahonnan gyökerezünk, eredünk, származunk. Benne van minden gyönyörű színével, illatával, hangulatával, évszakaival.
Ahogy haladunk előre, előttünk áll az ember, a teremtett érték, azok a helyek, amelyek a hétköznap s az ünnep helyszínei, elsősorban a hité és az emlékezésé: a templom és a temető. Megjelenik az ember legfontosabb eszköze, a keze, amivel alkot. Amivel megvalósítja azt, amit az agyával kigondolt. Kezek sorát látjuk itt végig: nagyítót tart, farag, rétest nyújt, gobleint varr, mutat… Hihetetlen tudatossággal jönnek egymás után a kezek, amelyek teremtik a jelent és amelyek révén megszületett a múlt. Hiszen ha rátekintünk a könyv további részére – a hagyomány az, amelyet legfontosabbnak tartunk, amely megtart bennünket, s amely oly kedves a Duflex Stúdió munkatársainak. Látom a Szűcs Mihály Huszárbandérium tisztjeit, vitézeit. Látom az Isten házát. Látok egy esküvőt, amely a jövendő első lépése. S látom a jövendő igazi letéteményeseit, a fiatalokat. A szőke hercegnők és a fekete princesszek együtt vannak ennek a könyvnek a lapjain ugyanúgy, mint az életben, Fényszaru és a Jászság településein.
Szeretni való könyv – ezt tudom róla mondani. Olyan, amely megőrzi ennek a sorozatnak minden értékét, de ugyanakkor újat is teremt. Olyan körülményekkel, olyan feltételekkel, hogy nem csak annak támad kedve kezébe venni a könyvet, aki tudja, sejti, hogy mit találhat benne, tudja mi az, hogy Fényszaru, hanem azoknak is tud újat mondani vagy ráirányítani a szemét a településre, akiknek Fényszarut eddig csak egy kis pontnak látta a térképen.
Ami ezt az egész kiadványt még a lehetőségek fölé emeli, azok a próza- és versrészletek, amelyeknek a válogatása az elnök asszony és segítői nevéhez kapcsolódik. Nos, ezeket részleteket az idő már megmérte. Olyan irodalmi alkotások, amelyek maradandóak, amelyeknek üzenetük van s amelyek rímben kapcsolódnak, felelgetnek a fényképekkel. Mesteri módon van ez összeállítva – olyan, mintha egy hivatásos kiadó végezte volna.
Mi ez a könyv végül is? Lehet azt mondani, hogy Jászfényszaru képeskönyve? Azt hiszem, hogy nem. Aki annak gondolja, azt fogja mondani, hogy ez sincs benne, az is hiányzik, amazt sem találom. Ez egy hangulatnak, egy fényszarusi nyárnak a képeskönyve. Annak a néhány hétnek, amit ez a közösség itt töltött, és amit ebből kiemelt, mintegy esszenciaként megjelentetett, és amit ilyen módon a legfontosabbnak, legértékesebbnek tart.
Hogyan is mondja Márai? S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre. Köszönöm a türelmüket.”
Akkor is és most is köszönettel tartozunk mindazoknak, akik az augusztusi alkotóműhely megvalósításában közreműködtek és a fotózásokra lehetőséget adtak.
DUFLEX Fotográfiai Stúdió munkatársai: Ádám Gizella, Bakóné Rusznák Rózsa, Herbai Judit, Kerényi Zoltán, Kondor Edit, Mészáros Annarózsa, Mészáros Attila, Mosonyi Zoltán, Réber Anikó, Samu Kriszta Fanni, Samuné Tusor Mária, Szokob Edit, Takács Gábor, Tóth Péter, Winkler Csaba.
Ajánljuk figyelmükbe a népfőiskolai társaság kiállítását, honlapját, facebook közösségi oldalát és csoportjait.
Kovács Béláné Pető Magdolna