Az 1% felajánlásáról

Köszönjük, hogy az elmúlt évben személyi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlásával támogatták szervezetünk céljait, munkáját!

Az Önök támogatása is segítette azt a munkát, amellyel a népfőiskolánk jelentősen hozzájárult a Jászság, Jászfényszaru közösségi, szellemi arculatának formálásához. Fontos volt az önök támogatása ahhoz, hogy továbbra is megrendezhettük az Erzsébet napi kiállítást, vásárt, az Adventi Kávéház karácsonyi hangversenyt. Többen csatlakoztak a szakmai programjainkhoz, résztvevői voltak a népfőiskolai rendezvényeknek, kézműves foglalkozásoknak, mint (teljesség igénye nélkül) a Kerekítő, Varrókuckó, játszóház, kosárfonás, informatikai képzések, népzenei programok (Cimbaliband koncert, Zenei toborzók, Cimbalmok csatája, Czifra együttes és a Zagyva Banda), Fő az Egészség, Jobb agyféltekés rajzolás, Babamasszás stb.

Köszönjük azt a sok – egész éven át húzódó -, heti műhelymunkát, amellyel segítették a programok megvalósítását, illetve hogy segítették több európai uniós pályázat előkészítését, s amelynek eredményeként TÁMOP 3.2.13 kiírásra egy nyolc oktatási intézmény – közöttük a jászfényszarui iskola és óvoda - összefogását segítő projekt nyertessé vált s jelenleg a programok megvalósítása zajlik.

Célunk továbbra is – az előző évekhez hasonlóan - segíteni a helyi közösség szerveződését, információkhoz való hozzáférés lehetőségének bővítését, a kiállítások megszervezése és a népfőiskola felnőttképzési tevékenység folytatása. A Népfőiskolai Társaság akkreditált felnőttképzési intézmény, Intézményakkreditációs lajstromszám: AL-2715.

Kérjük Önöket, hogy továbbra is támogassák személyi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlásával Társaságunkat!

A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság adószáma: 18822197-1-16 

Köszönjük a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság nevében:

A Társaság elnöksége
A tartalom érvényessége: 
2014/02/24, h - 07:00 - 2014/05/31, szo - 07:00