A víz világnapa Gyulán

Március 22-én - a Víz Világnapja alkalmából - nyitották meg új időszaki kiállításukat Gyulán a Tájvízházban, mely a "Vízutazó" címet viseli. Az ENSZ március 22-ét jelölte ki a Víz Világnapja dátumaként, melynek célja, hogy gondolkodásunk középpontjába kerüljön ez a nélkülözhetetlen természeti kincs.
Gyula város évek óta, rendezvénysorozatot szervez e nap alkalmából – ennek keretében került bemutatásra a Bedekovich tárlat is, amely megtekinthető április 23-iga könyvtár földszinti folyosóján. E napon, délelőtt átadták a városi bibliotéka felújított gyermekkönyvtárát. Az eseményen Dézsi János, a bibliotéka igazgatója, Görgényi Ernő polgármester, Kovács József országgyűlési képviselő és Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára köszöntötték a megjelenteket. A beszélgetésekkor Kovács József képviselő úr elismeréssel szólt a Bedekovich kiállításról is. Fekete Péter államtitkár úr részére pedig a népfőiskola képviselői kiadványokat adtak át. Nem volt részére ismeretlen a Jászság, hiszen néhány napja az egyik, közeli település vendége volt.

Délután, még ezen a napon „Vízutazó – mérnökök, vízmesterek, gátőrök régen és ma” címmel nyílt kiállítás a TÁJVÍZHÁZ-ban*. A tárlaton a hosszúfoki Bodoki Károly Vízügyi Múzeumban megtalálható vízügyes tárgyi emlékeket állították párba a szervezők a napjainkban használt eszközökkel – ismertette Szabó János a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője. Igazgató úr a népfőiskola képviselőinek lehetőséget adott arra, hogy a székház ékességeit megtekintsék. A tárlatvezetésre Péli Tibor PR munkatárs kísért el, akinek jelentős szerepe volt a kapcsolatépítésben, a gyulai kiállítás létrejöttében – külön köszönettel tartozunk ezért.

A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság mindenkor kiemelt feladatának tekintette a múlt értékeinek őrzését és ápolását. A Városház utca 26. számú épület erkélyének kovácsoltvas mintázata és a homlokzat díszítőelemei máig őrzik a Békés Megyei Takarékpénztári Egyesület, e nagy múltú, 87 éven keresztül üzemelő pénzintézet nevét. A bejárat mellett 1993-ban az igazgatóság emléktáblát helyezett el Huszár Mátyás, a Körösöket elsőként feltérképező mérnök emlékére (Paszt György és Kiss László György alkotása). 2003-ban az igazgatóság megalakulásának 50. évfordulójára a díszes lépcsőházban kerámia faliképet avattak, mellyel a térség vízgazdálkodásának kiemelkedő alakjai előtt is tisztelegni kívántak (Debreczeni Zsóka és Pelcz Zoltán keramikusok készítették). A díszteremben jelenleg a Duna Múzeum (Esztergom) faliképei láthatóak – közöttük, egyik részletként Lehel kürtje is. 2014-ben az Igazgatóság és a Bodoki Károly Vízügyi Múzeum Baráti Kör kezdeményezésére, társadalmi összefogással, közadakozásból, az épület előtti téren felállították Bodoki Károly szobrát, aki a Körösök és a Berettyó szabályozásának kiemelkedő alakja és egyben a Békés Megyei Takarékpénztár első igazgatója volt (Széri-Varga Géza szobrász alkotása).

A programsorozat keretében a városban tartottak Egészségnapot, Klímakonferenciát is, ahol a fő cél a lakosság környezet- és klímavédelemmel kapcsolatos problémáinak minél szélesebb körben való feltérképezése mellett a szemléletformálás volt. A MNL Békés Megyei Levéltárában pedig a megyei települések arculatának változásáról mutattak be időszaki tárlatot.

Fotók: Kovács Béla, Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Kovács Béláné Pető Magdolna
Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság

*A gyulai TÁJVÍZHÁZ a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság bemutatóházában a Körös-vidéki tájról, vizeiről, természeti értékeiről, híres mérnökeiről, valamint a gyógyfürdőzésről mutatnak be hasznos ismereteket, iskolásokat múzeumpedagógia órákkal is várják.

A tartalom érvényessége: 
2022/03/25, p - 16:45 - 2022/04/24, v - 16:45