A Magyar Pedagógiai Társaság „Felnőtt Tanulók Hete 2012” programja

A több mint 120 éves Magyar Pedagógiai Társaság (MPT, www.pedagogia-online.hu/mpt) meghatározó jelentőségű a pedagógiai közéletben, a pedagógia és andragógia elméleti és gyakorlati művelőinek önkéntes, autonóm szakmai-tudományos egyesülése. Az MPT Felnőttnevelési Szakosztálya – a Társaság küldetésének megfelelően - céljának tekinti, hogy az egész életen át tartó tanulás jegyében, a maga sajátos eszközeivel (konferenciákkal, kiadványokkal, véleményének kinyilvánításával) elősegítse a hazai felnőttoktatás, felnőttkori tanulás szakmai, tudományos megalapozását, gyakorlatának továbbfejlesztését.

A Magyar Pedagógiai Társaság alapítóként – a Magyar Népfőiskolai Társasággal, a Magyar Művelődési Intézettel és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulattal együtt - tíz évvel ezelőtt csatlakozott a „Művelődés hete - Tanulás ünnepe” című európai rendezvénysorozathoz, amelyet az elmúlt években „Felnőtt tanulók hete” címen rendeznek meg. Az MPT minden év őszén szakmai szakosztályai és vidéki tagozatai jelentős, ma már hagyománynak számító ismeretterjesztő programokat valósít meg.

A teljes sajtóanyag - benne a „Felnőtt Tanulók Hete 2012” programterve az alábbiakban letölthető honlapunkról.

CsatolmányMéret
PDF ikon Sajtóanyag és programterv79.98 KB
Cikkkategóriák: 
A tartalom érvényessége: 
2012/09/23, v - 17:30 - 2012/10/20, szo - 17:30