A jó, a szép és az igaz együttállása

A Magyar Kultúra Napja alkalmából, 2020. január 18-án Sz. Opre Mária fotókiállítása nyílt meg a jászfényszarui Petőfi Sándor Művelődési Házban. A tárlatot Futó Tamás grafikusművész, az Altamira Művészeti Egyesület elnöke nyitotta meg, Nagy Sára Kata gyönyörű népdalokat énekelt. A megnyitó a színházteremben zajlott a Gózon Gyula Kamaraszínház előadása előtt.

A kiállító először mutatkozott be önálló kiállítással Jászfényszarun, de nem először járt már nálunk, régi kapcsolat fűzi a Népfőiskolai Társasághoz, gyakran találkoztunk a Gödöllői Civil Házban s vendégként jártak már a Szent Erzsébet Közösségi Házban rendezett kiállításon és az adventi kávéházban is.
Sz. Opre Mária hitvallása

Szerencsésnek tudhatom magam, hogy közel három évtizedes pedagógus pályám után megérintett a fotózás szépsége. Hiszem és tapasztalom, hogy a fotók képesek érzéseket sugározni, kelteni a nézőkben. Felfedezés, másképp látás, azok megmutatása a szemlélődő számára, gondolatébresztés, élmények, örömteli pillanatok szerzése – mindez, amit szeretnék a fotóimmal elérni. „Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek” – olvassuk Karinthy gyönyörű versében. Én is így vagyok ezzel: a képeimmel szeretném elmondani, hogy látom a bennünket körül vevő, gyönyörű, sokszínű világot.
Rajtunk áll, hogy nyár lakik-e bennünk vagy hűvös tél honol…

„Eddigi életem során, természetesen nem színművészként, de képzőművészként is számos alkalommal adódott úgy, hogy színpadról voltam kénytelen szólni a közönséghez.

A legelső ilyen emlékezetes eset nagycsoportos óvodás koromban történt, amikor az évzáró ünnepségen előadtuk A tücsök és a hangyák című tanulságos darabot. Magam alakítottam a negatív főszereplőt: (?) a tücsköt. Ismerjük a történetet, amellyel nálunk sok évtizeden át a szorgos-dolgos munkásság felsőbbségének bizonyítására és a hasztalan ingyenélők okulására példálóztak. S ismerjük a végét: azok a hangyák, akiknek mindenük megvolt, akik egyébként nyáron szívesen hallgatták a tücsökmuzsikát, most az átfagyott, éhes, elesett tücsöknek azt mondják: „Nótáztál a nyáron, most táncolj barátom!” Kitört a taps. A hangyák elégedetten meghajoltak, én magam – úgy gondolván, hogy a taps bizonyára nekem nem szól –, csak álltam megsemmisülten. Igaz, talán éppen ez az élmény kellett, hogy idejekorán felébredjen bennem a művészi öntudat.

Azóta jóval több, mint fél évszázad telt el, de a franciák híres szerzője, La Fontaine a mai napig nem lopta magát a szívembe. Hogy miért? Mert a kedvesnek látszó tanmese valójában veszélyes üzenet, nemcsak a szorgos-dolgos, beosztó, racionálisan és pragmatikusan gondolkodó hangyafélék, de mindnyájunk számára. Milyen önző népség az olyan, amelyik kizárja azt, aki nemrég még örömöt okozott számukra is, és milyen ostoba, mert nem él a lehetőséggel, hogy a hideg télben valaki visszahozza a nyár fényeit. Azt sugallja, hogy a művészet, mint azon kevés dolgok egyike a teremtett világban, amely képes láttatni a jót, a szépet, az értéket, amely a hideg télben is képes a szívekben megpendíteni az öröm vékonyka húrjait, ha csak pillanatokra is, melegséggel eltölteni belsőnket, a rögös, hideg talaj valóságától felemelni lelkünket, csupán afféle úri huncutság, valódi, megfogható haszon nélkül.

Igaz, e napon a tél közepén – bár az idén sem tűnik oly keménynek, mint az elvárható volna – könnyebb magunk elé idézni az előbbi történetet, ám ha kissé elvontabban közelítünk a kérdéshez: rajtunk áll, hogy nyár lakik-e bennünk vagy hűvös tél honol … Észrevesszük-e azokat az alkalmakat, amelyek ilyenkor is visszahozzák a nyár melegét. Szent-Györgyi Albert mondta arra a kérdésre választ adva, hogy miben áll a tudományos felfedezések, feltalálások lényege: „Látni, amit mindenki lát, és gondolni, amit még senki sem gondolt”. A vizuális, vagyis látható művészetekre is hasonlóan kell tekintenünk. 

Sz. Opre Máriának nemcsak az itt látható képein, valamilyen módon és mértékben, mindenhol megjelenik a természet valamelyik arca. De hiszen nem is kerülhetné el, ha csak egy hajszálnyi természetes fénysugár, egy parányi napfény adta csillanás megjelenik egy képen. Remélem, önök élnek a lehetőséggel, hogy e képek által a nyár fénye legalább egy röpke időre a szívükbe költözzön.” Részlet Futó Tamás grafikus művész megnyitó beszédéből.

A kiállító munkásságáról s a megnyitón elhangzott méltatásról az érdeklődők bővebben olvashatnak a népfőiskola honlapján – www.bedekovich.hu

Kovács Béla
Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság

A tartalom érvényessége: 
2020/01/20, h - 16:30 - 2020/02/23, v - 16:30