- Beküldte: ipeto
Vállalkozói európai uniós projektjeink utóélete
Az év végéhez közeledve számot kell adunk: mit tettünk…, hová értünk, … érdemes volt … mit kell tennünk?
Az év végéhez közeledve számot kell adunk: mit tettünk…, hová értünk, … érdemes volt … mit kell tennünk?
Az egy éve tartó képzési projekt már lezárult, de egyben folytadódik is tovább, hiszen további szakmai tapasztalatcserén vettünk részt (Miskolcon, Sárospatakon és Tokajban), illetve - a projekt folytatásaként szerveződik a Vállalkozó Női Klub. A Klub keretein belül került sor a "Vállalkozó női praktikák és fortélyok" című könyv bemutatására Jászfényszarun majd Szolnokon, valamint a "Hetente az egészségünkért" névre hallgató programra (egészségprogram és jóga).
Emellett a VNV program és menedzsmentje bemutatkozott az RTL Klub "Európai Idő" című műsorában is.
2008. február 23-án rendeztük meg Jászfényszarun, a Rimóczi Kastély impozáns nagytermében a „Vállalkozó nők a vidékért három megye, három régió határán” című Európai Uniós támogatással megvalósított projekt zárókonferenciáját.
A VNV-projekt 2007. március 1-én indult el két helyszínen, Jászfényszarun és Szolnokon. A programot konzorciumban, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Népfőiskolai Társasággal közösen valósítottuk meg. A projekt során képzésekre, tanácsadásokra, szakmai tanulmányutakra, műhelymunkákra került sor, illetve kiadvány is készült.
2008. február 23-án, szombaton, 10 órai kezdettel kerül sor a "Vállalkozó nők a vidékért három megye, három régió határán" című projektünk zárókonferenciájára. Helyszín: Rimóczi kastély, Jászfényszaru, Szabadság tér 16. Minden résztvevőt és érdeklődőt szeretettel várunk! A rendezvény programja és meghívója letölthető honlapunkról.
A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság elkezdte a VNV-projektrésztvevők által választott alternatív képzéseiket. A tréningek keretében a távmunka témakörével ismerkedhettek meg a résztvevők. Az 5 modulból álló képzés során a hallgatók betekintést nyerhettek, nyerhetnek a távmunkával kapcsolatos ismeretekbe, módszerekbe, a hozzájuk kapcsolódó távmunka-pályázatokba, a pályázatírásba, az üzleti tervezésbe.
Dr. Soltész Anikó, a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány igazgatója 2007. november 17-én nagysikerű tréninget tartott a Petőfi Művelődési Házban a VNV-projekt résztvevői számára. A nagy számban megjelent hallgatóság megismerkedhetett a pályázatírás alapszabályaival, betekintést nyerhetett kész pályázati dokumentációkba.
Mivel a témakör igen nagy terjedelmű, a résztvevők a következő időszakban további lehetőséget kapnak majd a pályázatírás, üzleti tervezés, falusi turizmus terén mélyebb ismeretek szerzésére.
2007. szeptember 15-én a Művelődési Ház oktatótermében rendeztük meg a „Vállalkozó nők a vidékért három megye, három régió határán” c. projekt (száma: HEFOP-1.3.1-06/1.-2006-11-0039/2.0) keretében a „Tudnivalók, tanulnivalók, tennivalók vállalkozó nőknek – vállalkozási pénzügyek” témájú tréninget. A képzésben Horváth Anna, a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány trénere foglalkozott az ár funkcióival, az árképzési alapelvekkel, a fedezeti pont számításával, eredménytervvel, portfolió-elemzéssel, cash-flow tervezéssel.
A „nyáriszünet” után 2007. szeptember 15-tel folytatódtak a „Vállalkozó nők a vidékért három megye, három régió határán” c. projekt (HEFOP 1.3.1-06/1-2006-11-0039/2.0) képzései, tréningjei, tanácsadásai.
A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Népfőiskolai Társaság 2007. szeptember 25-én részt vett a Debrecenben, az ÉARFÜ konferenciatermében megrendezett „A szociális gazdaság, a szociális szakma és a helyi közösségek erősítési lehetősége” című konferencián.
A Vállalkozó nők a vidékért projekt képviselői bemutatkoztak a Szolnok Napja programsorozat keretében megrendezett Civil Kavalkádon.
A Szolnok Napja rendezvénysoroaztban egyaránt helyet kaptak képzőművészeti kiállítások, szakmai programok és előadások, hagyományőrző bemutatók, zenei programok és bemutatkozthattak a az élet legkülönbözőbb területén tevékenykedő civil szervezetek is.