- Beküldte: ipeto
Több mint két évtizedes Bihar megyei kulturális kapcsolat, sokszínű együttműködés eredményeként a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság „Madárlesen a Jászságban” című fotókiállítási anyaga július 17-étől a hónap végéig Nagyváradon kerül bemutatásra a kanonoksori galériában.
Tibor Ernő Galéria (TEG) 1990-ben alakult Nagyváradon egy maroknyi lelkes képzőművészettel foglalkozó csoport által. Elsődleges célja a nagyváradi kulturális élet színesítése, alternatívák kínálása nem csak a képző hanem összművészeti alapon is. A rendszeres kiállításokon kívül irodalmi, zenei, színjátszó esteknek és egyéb kulturális és jótékonysági összejöveteleknek is helyt adnak.
A TEG három egymást átfedő formában önállóan működik, mint alapítvány, alkotó stúdió és kiállító terem. Támogatója a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a Bihar Megyei RMDSZ.
A kiállító termeket az alapító tagok több mint egy éves munkával Nagyvárad egyik kulturközpontjává varázsolták. Több mint 300 csoportos és egyéni kiállítás, számtalan koncert irodalmi est színhelye volt. A galéria tagjai évente alkotó táborokat szerveznek, több hazai és nemzetközi tárlaton vesznek részt. Nyitott formációként szívesen fogadnak új tagokat. A folyamatos eseménysorozatokon kívül rendszeres heti megbeszéléseken egyeztetik a programokat az eljövendő kiállításokat, azok szervezését. A vezetőket demokratikus szavazással választják. A galéria jelenlegi új művészeti vezetője a székelyudvarhelyi születésű Csathó Töhötöm képzőművész. Sokféle területen otthonos, hiszen fest és rajzol, az elvontságot és a realista ábrázolásmódot egyaránt szereti, emellett szobrászkodik vagy épp kőfaragással foglalkozik. Az alkotóközösség tagjai munkájukkal elérték, hogy helyi, országos és összmagyar szinten is a TIBOR ERNŐ GALÉRIA ismert és elismert név és látogatott hely legyen.
A Galéria a Kanonok sor 11 sz. alatt, Nagyvárad patinás központjában a Nagyváradi római katolikus püspöki palota közelében, azzal szemközti oldalon található. A Kanonok-sor barokk emléképület, 253 méter hosszú folyosó 56 pillérből áll és 10 épületet köt össze. Több szakaszban, több mint 100 éven át, 1753-1875 között építették Franz Anton Hillebrandt tervei és Forgách Pál, akkori püspök elképzelései alapján.
Kovács Béláné Pető Magdolna