Bedekovich-útinapló 1. rész

  • Beküldte: ipeto

Szóljunk hát eleinkről címen egy sorozatot indítottunk útjára s most id. Bedekovich Lőrinc geodéta nyomán járva egy képzeletbeli utazásra hívjuk az olvasót. Az útinaplónk egy-egy fejezetéből közlünk részleteket, hogy megismerjük a 270 éve született vízépítő mérnök gazdag életútját.
Id. komori Bedekovich Lőrinc (Jászapáti 1751. augusztus 8. – Jászfényszaru 1823. november 23.) nemesi családban született Jászapátin, majd 1782-ben Jászfényszarun telepedett le feleségével, Pruzsinszky Erzsébettel, itt születtek gyermekei is. A Jászkun Kerület első földmérő és vízépítő mérnökét hivatala Jászberényhez kötötte, de munkája többségét Jászfényszarun végezte. Örök nyugalomra Jászfényszarun helyezték.

Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság támogató ajánlása révén, „id. Bedekovich Lőrinc a Jászkun Kerület első földmérő és vízépítő mérnöke munkásságának - a geodéta szakmai hagyatéka, kéziratos térképei”, mint kiemelt nemzeti értéknek a Magyar Értéktárba történő felvételének előterjesztési anyagából készül az „útinapló”.

Id. Bedekovich Lőrinc aki a valamikori Jászkun Hármas Kerület - amelyet a Jászság, a Kiskunság és a Nagykunság alkotott - első földmérő és vízépítő mérnökeként ismert, nem csak a mai Jász-Nagykun-Szolnok és Bács-Kiskun megye területén dolgozott, hanem többek között Heves és Külső-Szolnok vármegyében, Egerben, illetve Pest vármegyében is. Egyben őt tekinthetjük országos szinten is a modern földtudományi kutatások egyik megalapozójának. A térképészet, az országos jelentőségű árvízmentesítés és a vízrendezés területén végzett munkásságával megalapozta számos szakterület, a geodézia, hidrológia, tájökológia keretében folyó későbbi magyar kutatásokat. Különleges térképei tudományos szempontból is értékesek és hozzájárulnak a tájegység múltjának, történeti földrajzi és multidiszciplináris vizsgálatának megalapozásához.
Tevékenysége, munkássága nem csak országos, hanem Kárpát-medencei méreteket ölt, hiszen azok a folyamatok, amelyeket abban korban elindítottak, hosszú távon és lényegesen befolyásolták az alföldi földrajzi környezetet és ez által az egész társadalmi-gazdasági fejlődést.

Zádor-híd

a Hortobágy völgyében épült kilenc nyílású boltozott kőhíd

Karcagon a városszéli Vágóhíd utcán, majd a Tilalmas felé vezető úton közelíthetjük meg a Zádor-híd pusztáját, amely öt-hat kilométerre északkeletre fekszik Karcag központjától, a Hortobágyi Nemzeti Park határán, gyepes rónaságon. „Aki a Zádor-hidat látni akarja, elég fáradságos útra vállalkozik”.
Az alföldi vízszabályozások előtt a Debrecenbe vezető országút fontos átkelőhelye volt itt a Zádor-éren, amely a magas vízállások idején hetekig járhatatlanná vált. Először 1783-ban történt írott utalás erre a közlekedési problémára Jász-Kun kerület szeptember 1-jei gyűlésének latin nyelvű jegyzőkönyvében, amely szerint Góc István ácsmester renoválta a hidat a Zádor folyócskán. A II. József uralkodása alatt (1780-1790) készült katonai térkép három fahidat is feltüntet a Nádudvar felé vezető úton, ezek egyikének a helyén épült a ma is látható szilárd kőhíd.

A jászkunok gyűlése 1804. március 14-én határozott, hogy József főherceghez folyamodik a Zádorra tervezett híd engedélye és költsége céljából. Egy hónap sem telt el (!), és az illetékes nádori hivatalból megérkezett a válasz: „A Felséges Herczeg a Kardszagi határban a Zádoron építendő kőhídra a Nagy-Kun Parti Cassából 3486 F(orint) 33 és fél Kr(ajcár) kölcséget a [...] projectum szerint megengedni méltóztatik...” A tervet és a költségvetést Bedekovich Lőrinc készítette. A munkálatokhoz az engedély birtokában tüstént nekiláttak. Jellemző a kor viszonyaira, hogy az építkezést felügyelő Illési János kapitány a kőanyag tengelyen történő szállításának lehetetlensége miatt 2000 szál fenyőt kérelmezett utólag tutajok készítésére, hogy azokon úsztassák le a követ Tokajból Karcagig. A nehézségek miatt a kivitelezés öt esztendeig elhúzódott. Elkészültekor 40 ölnyi (mintegy 80 méter) hosszával az akkori Magyarország leghosszabb hídja vezetett át a Zádoron. Szerkezete faragott kőből, boltozása téglából készült. Eredetileg éppúgy kilenc nyílása volt, mint a később - 1827 és 1833 között - megépült hortobágyi hídnak.

A Zádor-híd 1809-től huszonegy esztendeig szolgálta a Pestről Szolnokon át Debrecenbe vezető országos főút forgalmát, dacolva a Tisza és mellékvizei évenkénti áradásaival. Az 1830-as év rendkívüli árvizének azonban nem bírt ellenállni, a hatalmas víztömeg alámosta a hídfők alapjait, beomlott a két-két szélső ív. 1833-ban javították ki, a forgalom azonban addigra elkerülte, majd áttevődött a Hortobágyon átvezető új útra. 1847-re megépült a Dob alatti tiszai védőgát, a Nagykunság mentesült az árvizektől, a Zádor folyása örökre elapadt. 1925-ben elkezdték a Hortobágy-Berettyó főcsatorna bővítését, s ennek eredményeként a karcagi határban szétterülő vizeket is le tudta a főcsatorna vezetni, ezért többé a Zádor hídra nem volt szükség, a híd „szárazra került”. A magában álló Zádor-híd a nagykunsági vízi világ hiteles tanúja. A híd és környéke 1976-ban lett országos védettségűvé nyilvánítva; ekkor került a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatóságának kezelésébe.

Forrás:

Fotó: Zádor-híd, Sótiné Szathmári Dóra a Déryné Kulturális, Turisztikai, Sport Központ és Könyvtár (Karcag), igazgatója adta át felhasználásra – amelyet s készséges segítségét ezúton is köszönünk.

„… azért csak Róvja fel a kapufélfájára, hogy el ne felejtse …” (Fazekas Mihály: Lúdas Matyi), kérjük, tartsanak velünk továbbra is, kísérjék figyelemmel a következő lapszámokban is a geodétánk útjait.

Kovács Béláné Pető Magdolna

A tartalom érvényessége: 
2021/04/09, p - 15:45 - 2021/04/30, p - 15:45