- Beküldte: ipeto
A „Korhatártalan Akadémia” keretében 2018. december 14-én a jászfényszarui Szent Erzsébet Közösségi Ház földszinti nagytermében került sor Dr. Farkas Kristóf Vince történész rendezésében a Duflex Fotográfiai Stúdió alkotóinak: Danis János, Pető István és Tóth Péter fotókiállítására.
A tárlat a 2018. június 29 és július 1. között Jászfényszarun megrendezett XXIV. Jász Világtalálkozó eseményeiről számol be a fotóművészet képi világát segítségül hívva. A kiállításon 35 db A3 méretű műanyag lapra kasírozott fotó szerepel. A képek egyedi látásmódja szinte megeleveníti a látványos programot, hiszen rajta feltűnnek a hagyományőrző csoportok: huszárok, néptáncosok, kapitányok és az ünnepi forgatag jelenetei is. A kiállítás címében is szereplő módon az egyes fotókon a gyermekektől egészen a szépkorúakig megannyi jellegzetes arcél feltűnik. A kiállítás egyben dokumentálja a világtalálkozó eseményeit a főünnepségtől (főpapi szentmise, ünnepi felvonulás, kapitányavatás) egészen a népzenei, néptánc és szórakoztató programoktól a vasárnapi gasztronómiai és fogathajtó eseményekig.
Az érdeklődők képeket láthatnak az eseményről a közösségi média oldalán is: https://www.facebook.com/magdolna.kovacsbelanepeto/media_set?set=a.2499893753370875&type=3
A kiállítási anyag meghívást kapott a Gödöllőre, így 2019. február 3-án 16.00 órától a Civil Közösségi Házban (Gödöllő, Szabadság út 23.) kerül sor a bemutatására, a fotókiállítást Dr. Farkas Kristóf Vince történész nyitja meg.
A negyedszázados évfordulóját ünneplő a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság a „25 év 25 esemény” programsorozatot rendez, amely megvalósítására 2018. július 1. és 2019. június 30. között a Korhatártalan Akadémia – Bedekovich hagyományok és innováció Jászfényszarun és térségében című GINOP-3.3.3-17-2017-00104 azonosító számú projekt keretében kerül sor.
Dr. Farkas Kristóf Vince