- Beküldte: ipeto
Összefújta a három hangot szél
A 2008. december 19-i Adventi kávéház rendezvényünk vendége a BaHorKa zenekar volt. Az alábbiakban az ő történetüket ismerhetik meg.
A 2008. december 19-i Adventi kávéház rendezvényünk vendége a BaHorKa zenekar volt. Az alábbiakban az ő történetüket ismerhetik meg.
Egy évvel ezelőtt Jászfényszarun egy izgalmas, kalandos útra hívtuk a Kedves Olvasót, hogy felfedezzük együtt a mi kis világunk szépségeit, életmódjának nehézségeit, értékeit. Egy évesek lettünk!
Már kapható a Pipafüst 8. (2008. decemberi) karácsonyi duplaszáma, mely egyben a lap megjelenésének első évfordulóját is jelenti. Ízelítő a tartalomból:
A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság 2008 december 19-én, 18.00 órai kezdettel a Rimóczi Kávézóban Kávéházi Estét szervez, amelynek keretében Jászfényszarun is bemutatkozik a BaHorKa együttes. Ezt követően kerül sor egy kávéházi beszélgetésre, amelynek aktualitása, hogy egy éve jelentettük meg a civil közéleti hírmondó újságot "Pipafüst" címmel. A rendezvény plakátja letölthető honlapunkról.
A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság 15 éves fennállását ünnepeltük 2008. november 21-22-én s ebből az alkalomból ismét megszerveztük az Erzsébet napi kézműves kiállítást és vásárt (november 21-én pénteken), támogattuk a Városi Könyvtár által szervezett rákóczifalvai Macimúzeum gyüjteményének bemutatását. Ekkor került sor a népfőiskola fotóműhelyének bemutatkozására is.
A fotó nem önérvényű művészi tevékenység terméke, hanem a tanúságtétel alkotása, aminek többek között a művésziségre is szüksége van.1
„Aki nem látja a lényeget, nem tud válogatni. Ha elidegenedésünk következményeként már nem tudjuk, hová tartozunk, akkor azt sem tudhatjuk, hogy mi az, ami hozzánk tartozik. A mai műalkotások többségének nincsen sorsa, nincsen élettörténete, nincsen hatása. Történetük egybeesik archiválásuk aktusával.”2
November 21-én 9.00 - 18.00 között ismét megszervezzük az Erzsébet napi népművészeti és kézműves vásárt, melyre tisztelettel és szeretettel meghívjuk Önt. Ugyan ezen a napon, 14 órától kerül sor a helyi fotóművészeti alkotóműhely kiállításának megnyitására, illetve ezt követően egy kis baráti beszélgetésre. A rendezvény helyszíne: a város központjában, a Petőfi Művelődési Házban (Jászfényszaru, Fürst Sándor u. 1.).
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Petőfi Sándor Városi Könyvtár minden érdeklődőt szeretettel vár 2008. november 4-én 16.00 órára, a városi könyvtár felújított épületének ünnepélyes átadására.
Verskedvelő olvasóink figyelmébe ajánljuk Harmath József Himnusz a pávának című, újonnan megjelent kötetét. A könyv 1500 Ft-os áron Jászfényszarun a következő helyeken vásárolható meg: Polgármesteri Hivatal, Városi Könyvtár, É+J Iparcikk Áruház, ELEKTRO ALFA Villamossági szaküzlet, Kornélia Divatáru bolt, Papírbolt, Kleopátra Patika, Általános Iskola (Jáger Imréné), Napsugár Óvoda, Takarékszövetkezet.
Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) vidékfejlesztéshez kapcsolódó programjaira szombattól nyújthatják be pályázataikat az érdeklődők. Október 18-tól pályázni lehet az ÚMVP vidékfejlesztési tengelye, az úgynevezett hármas tengely programjaira, amelyben a mikrovállalkozások fejlesztése, a turisztikai tevékenységek ösztönzése, a falumegújítás és -fejlesztés, továbbá a vidéki örökség megőrzése jogcím szerepel. Bővebb információ az FVM honlapján érhető el.