Szakmai tanulmányút Balatonszepezden

Visszatekintve az elmúlt hétre, szeretnénk röviden összefoglalni a balatonszepezdi szakmai tanulmányi kirándulásunk főbb állomásait - azok számára is ízelítőt nyújtani, akik ezúttal nem tudtak velünk tartani. Nekünk - az ország keleti régiójában élőknek - bizony a Balaton messze van, így felvetődhet, hogy miért ide terveztük ezt a szakmai programot? Ez kicsit összefügg azzal, hogy tanulni sohasem késő, s megtapasztalni mások hogyan élnek, hogy jóakarattal, egymással együttműködve, keresve a szépet és a jót viszonylag egyszerű dolgokból - hozzáadva a táj egyediségét - hogyan művelnek csodákat. A Balatonszepezdi Népfőiskolai Képzési Központ azon a határterületen fekszik, ahol a Tapolcai és a Balatonfüredi kistérség találkozik. Olyan hely tehát, ahol a téli hónapokban számtalan fejlesztési program kerül kimunkálásra s majd megvalósul. Ez hatással van azokra a közösségekre, amelyek a két térség 55 településén működnek.

Augusztus 16-án, megérkezésünk napján választható programban vettünk részt. A csoport valamennyi tagja eljött velünk Szentantalfára a nazarénusok esti összejövetelére, ahol módunk nyílt betekinteni egy zárt hitbéli közösség életébe, munkához való hozzáállásába. Az összejövetelen tapasztaltak erős hatással voltak ránk, amelyek további kérdéseket vetettek fel, s ezekre a következő napokban is kerestük a választ.

Augusztus 17-én kora reggel kiállítás rendezésébe fogtunk - projekt társunk Földesi Éva tűzzománc képeiből rendeztünk be kiállítást és nyitottuk meg 10 órakor. Éva gazdag anyaggal érkezett Balatonszepezdre, s mindnyájunk örömére közszemlére tette azokat. A délelőtt további részében meghallgattunk egy rövid tájékoztatót Nagyné Kiss Máriától a Balatonfüredi és Tapolcai kistérség Közép-Dunántúli Régióban betöltött szerepéről, lehetőségeiről, értékeiről. A Balatonfüredi kistérség 20 településből áll, 1997 fő lélekszámmal. A térségre is jellemző a munkanélküliség szezonális jelleggel, a parti és nem parti települések eltérő helyzete. Jellemző tevékenységek: mezőgazdaság, szőlészet, borászat, falusi turizmus, kereskedelmi vendéglátás. A Tapolcai kistérség 31000 lakosa 2 városban és 31 kis településen él. A Közép-Dunántúli régió meghatározói a nagy multi cégek elenléte, a kulturális örökség védelme s a Balaton északi partja. A tájékoztatót követően azt a kisfilmet tekintettük meg és elemeztük, amely szűkebb pátriánkról a Jászságról készült, a turisztikai vonzerő növelése céljából. Pro és kontra hangzottak el érvek: megfelel-e ez a film a figyelem felkeltésének és ébrentartásának a Jászság iránt?

Az ebédet követően útnak indultunk, hogy egy rejtőzködő kis világot ismerjünk meg a Balaton felvidéken: a Nivegy-völgyet. Kisérőnk egy ragyogó személyiség volt:.Gyapay Lászlóné Györgyi (Nivegy-völgyi Alkotók Köre), aki szinte mindenkit néven szólított utunk során, zsebében kulcsok, s bárhová mentünk nyitott kapukat találtunk. Az öt település, Óbudavár - Szentjakabfa - Balatoncsicsó - Szentantalfa és Tagyon a kulturális örökség megőrzése, a turisztika-vendéglátás-borturizmus, a helyi művészek, népi mesterek megbecsülése terén példát mutató lehet számunkra. Érték el nem veszhet, mindent megtesznek azért,hogy falvaik el ne néptelenedjenek - elsősorban az öt település önkormányzatainak összefogása, a falugondnoki hálózat segít ebben, de fontos a civilek szervező ereje is. Mit láttunk? Csodálatos tájakat,tiszta ,virágzó településeket,tehetséges és készséges fiatalokat, művészeti műhelyeket, család által kialakított és fenntartott néprajzi múzeumot, szőlészeti biogazdaságot. S végül borkóstolón vettünk részt egy bioborásznál.

  • Balatoncsicsó (220 fő lakos) Fazekasház - Schidl Ferenc művész kerámiái a nyitott műhelyben, Helytörténeti Gyüjtemény, Gyapay László fafaragásai, az 1768-ban épült templom hűsében rögtönzött orgona-hangversenyt hallottunk Liszt Ferenc, Domenico Zipoli, Praetorius műveiből.
  • Szentjakabfa (115 fő lakos s ebből 40 gyermek): Falugondnoki szolgálat segíti a kis települések életét: ebédkiszállítás, mozgó patika, járóbeteg-szállítása (vizsgálatra, gyógyszertárba), egyetlen nagy családként szervezik a kulturális életüket is - Parkerdő (tekepálya, esőházikó, szabadtéri színpad, padok, asztalok stb.) Falunapi rendezvények, országos fafaragó találkozó
  • Tagyon (99 fő lakos)
  • Óbudavár (66 fő lakos), a kápolna másolatát a szentendrei skanzenben felállították, Turisztikai egyesület, Nagycsaládosok egyesülete, "Házaspárok útja", Szent Balázs falu Árpádkori templom romja - ahol ma is tartanak szabadtéri rendezvényeket, hangversenyeket, esküvőt.
  • Szentantalfa, Balázs hegy: Molnár László családi gazdaságának megtekintése. 5 ha-on teljes biominősítésű szőlőtermesztés / 2,5 ha-on ökogazdálkodás (évente ellenőrzik a faunát - természettes gyomnövényeket, csak hagyományos szereket használhatnak). Feldolgozzák, palackozzák, az értékesítés nagyobb részt szövetkezeten keresztül történik, bemutatókon, vásárokon vesznek részt. A cimke saját tervezésű, készítésű, tervezik a dugóra is rátenni a családi nevet. A családfő bízik abban, hogy a megbízható minőség hírnevet hoz a családnak, jó reklám a "szájhagyomány" - egyenlőre anyagilag nem hozza azt, amit a bio-minőségtől reméltek, "a magam kedvtelésére is csinálom" - mesélte. 2004-től működik a Nivegy-völgyi Borút - a családfő egyben hegybíró is. A vendégeknek borkóstolás mellé - előre egyeztetve - hideg-meleg ételek kínálását is biztosítják. Szivünkbe zártuk a Nivegy-völgyet: az ott tapasztalt egyszerűségért, rendezettségért s az egymásért felelősséget vállalni tudó emberekért.

A napot Szepezden az István a király rockopera előadásának megtekintésével zártuk (a művelődési ház belső udvarában, szabadtéri, ingyenes előadás).

Augusztus 18-án újra útnak indultunk:irány a "Balatoni Riviéra!" Az Endrődi Sándor költő által ajándékozott elnevezés illik azokra a településekre,ahová ellátogattunk. Csopak - Paloznak - Lovas - Felsőörs és Alsóörs, ahol a múlt élő része a jelennek, és mindenütt vendégszerető emberek várják a pihenni vágyókat. Akivel csak találkoztunk a településeken, a táj iránt elkötelezett emberként felkészülten és a vendég iránti tisztelettel fogadott bennünket. Legyen az alpolgármester, vendégfogadó, egyesületi elnök vagy intézményvezető.

  • Csopak (1900 fő állandó lakos): Steinhausz György alpolgármester úr vezetésével a település gyökereihez jutottunk, az élő történelem s a ma eseményei szorosan összefonódtak (Vízimalom, Népház, református templom)
  • Paloznak, Hild-díjas település: Diószegi Ház, Faluház... Csipkeverők, Hímző kör... Annyi csodának lehettünk részesei, hogy szinte felsorolni sem tudjuk: díszkutak - Hősök Kútja, kiállítások, foglalkozó -, játszóházak és szabadtéri kemence a tájház udvarán, Milleniumi Park, Kálvária - Az önkormányzat 2000-ben hozta létre a "Paloznak jövőjéért" Közalapítványt, a falu kulturális, természeti és építészeti örökségének védelmére, a közösségi tevékenységek támogatására. Együttműködnek más civil egyesületekkel is. Faluház Nagytermében Mészöly Zsófia tűzzománc ikonok és Papp Bálint György kisbútor kiállítása (Tápióbicske) volt megtekinthető. Itt szerveznek esküvőket is.
  • Felsőőrs: Itt ismertük meg Hajdú Ágnes vállalkozót, aki a környékbeli falusi szállásadók vendégkörét kiközvetíti, Vendégváró Irodát működtet. Önmaga is falusi vendéglátó, 4 éve működteti a vállakozását, programot-csomagot ajánl, üdülési csekket is elfogad (a többi vendéglátót is segíti ezzel), a LEADER-programban is kíván pályázni. A kapcsolat jó a Tourinform irodákkal is. Itt láttuk a csodálatos, 1225-ben épült Vöröskő templomot / Mária Magdolna-templomot.
  • Lovas: A Kishalász Vendégház kapcsán megismertük Halász Zsófia családi vállalkozását (gyertyaöntő kisiparos volt). A panziót befektetési céllal építették, időpontegyeztetéssel fogad vendégeket, "ha lenne folyamatos kézművesműhely, talán több látogató is lehetne", olcsó szálláshely, lovagoltatás, gyermekfoglalkoztató, "falusi vendégasztal", helyi termék árusítása, borkóstolás, termékkínálat, "szorgos szerda - részeges csütörtök" (ingyenesen adja ezt a kínálatot), gyalogtúrák, lovastúrák szervezése - az egyesület közvetíti a szolgáltatásait. A Lovas Csárdában Kecsedi Gábor vendégszeretetét élveztük, gazdag, ízletes ebédet fogyasztottunk, népies kínálást hallottunk. Az ebéd előtt megismerkedtünk a Balaton Riviéra Egyesület elnökével, aki beszámolt az egyesület létrejöttéről, a helyi összefogásról. Mayer Gyula , az egyesület elnöke önmaga is vállalkozó, a Szandra panziót működteti (36 férőhellyel és 2 apartmannal). Vendéglátóipari szakképző iskolát is alapított francia mintára (2000-ben 101 tanuló, 2006-ban 1550 tanulóval). A pedagógusok 70%-a, 32 fő főállású, 30 %-a óraadó tanár (vállalkozók), 1 fő PR, marketing, pályázatíró - vállalkozásban végzi. A tanüzemben előállított étel értékesítésre kerül, a menzai ellátást biztosítják ezzel (eldönti a kereslet, hogy ki hogyan tanul).

Vendéglátóink olyan értékeket mutattak fel nekünk, amelyeknek egy része épített, anyagi valóság, de legalább olyan fontos az emberekben meglévő nyitottság, együttműködési készség, egymás iránti tisztelet és türelem, a szép iránti elkötelezettség, a következetesség és a hit abban,hogy ha összefogunk, a jó célok érdekében sikeresek lehetünk! Azt kívánom magunknak, hogy a jövőben, saját életünkben és tervezett válllalkozásainkban ezek motiváljanak bennünket is! Akiknek köszönettel tartozom,hogy a legnagyobb szezon kellős közepén önzetlenül álltak rendelkezésünkre: Gyapayné Györgyi (Nivegy-völgyi Alkotók Köre) és Keresztesné Éva (Balaton Riviéra Egyesület).

A projekt az EU társfinanszírozásával, a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében valósul meg.

Nagyné Kiss Mária, Kovács Béláné Pető Magdolna, Kovács Béla

A tartalom érvényessége: 
2007/09/02, v - 10:45 - 2007/10/02, k - 10:45