Endrei Judit ismét Jászfényszarun

50 után is aktívan! – a Boldogság forrásai címmel a Korhatártalan Akadémia programsorozat keretében került sor ismét közönségtalálkozóra Endrei Judittal, egy napsugaras, ragyogó tél végi délutánon, 2019. február 15-én, Jászfényszarun a Rimóczi kastélyban. Beszélgetőpartnere volt Turóczyné Vesztegh Rozália a Magyar Népfőiskolai Társaság alapító tagja, az etikai bizottságának elnöke.

Ha csak azt vesszük, hogy a friss statisztikák szerint a nők átlagos életkora 79, a férfiaké 72 év Magyarországon, láthatjuk, hogy ez az életszakasz, amiről beszélünk, nagyon hosszú. Régen korábban meghaltak az emberek, most már egyáltalán nem mindegy, hogy ötven év felett a következő 15-25 évet milyen minőségben, hogyan fogjuk leélni. És erre tudatosan készülni kell, hogyan lehet dinamikusan, aktívan, örömtelien megélni az élet időszakaszait. Ez egy folyamat.

Endrei Judit ismét köztünk. Közvetlen lénye, barátsága, meleg hangja, hibátlan sminkje – mintha a valamikori képernyőn látnám. Irigyeltem. Úgy, ahogy egy nő a másik nőt tudja irigyelni. Néztem a sminkjét, a harisnyáját, az elegáns cipőjét, és arra gondoltam, nekem is lett volna még tíz percem. Én is feldobhattam volna egy kis szemhéjfestéket, én is választhattam volna a nyűgösebb utat a vasalóval, a harisnyával meg a másik cipővel. Biggyesztettem az ajkam, de ez nem Juditnak, magamnak szólt.

A beszélgető társak – Rozika és Judit – kérdés felelet játékában számtalan életigazság hangzott el.

Úgy látom, hogy ötven felett egy új életfázis kezdődik azzal az életszakasszal, amit öregedésnek hívunk. Ez mindenkinél egyéni, egyedi, attól függően, hogy éppen milyen szituációban találja az ötvenedik éve. Ha az emberek nem sztereotípiák szerint néznek erre az életszakaszra, értenék, mit jelent az, hogy ez egy új életszakasz, de a társadalom nem ad ehhez támogatást. Manapság idősnek lenni szinte bűn, kirekesztettség.

Mikor kell készülni az idősödésre? Mostantól …. bármely időponttól.

Én nem szeretem, és nem is használom az öreg szót. Ez nem jó szó, mert rossz értelemben használjuk Nem azért, mert én örökké fiatal akarok maradni. Nem cserélnék a mai fiatalokkal. Sok fiatal nővel találkozom, akik nagyon nincsenek rendben. Nem becsülik önmagukat, nem tudják, mit akarnak, mihez kezdjenek az életükkel, és sokan felszínes életet élnek. Ez az állapot nem életkor kérdése.

A szembenézés, az önismeret azonban mindig fájdalmas - nézzük meg, mi van most. Mi a reális helyzet. Ha ezt őszintén tesszük, nem hazudunk sem magunknak, sem másnak, akkor nem tagadom, nem kellemes. Több fiatal és az idősebb ismerősöm azt mondja nekem: boldog akarok lenni. És mit jelent számára a boldogság? Hát arról fogalma sincs. Innen indulva azért nem egyszerű.

Az első dolog tehát, hogy akárhány évesek vagyunk, tegyük rendbe saját magunkat. Ehhez kérdéseket kell feltenni, sok jó kérdést. Mi fontos nekem, mit tartok értéknek? Milyen értékrend alapján hozom meg a döntéseimet? Hozok-e egyáltalán döntéseket, vagy döntenek helyettem?

Az ötvenes nők tipikusan azt gondolják magukról, hogy már nincs mit tenni, elment az élet. A legtöbb ilyen korú nő fél. Fél attól, hogy már nem értékes ember. Magányosnak érzik magukat, hiszen kirepültek a gyerekek és a másikról való gondoskodás megszűnik. A nőknek ez régi feladatuk, nagy szerepük. De ennek a régi és nagy szerepnek van egy nagy hátránya is: mivel a nők mindig másokról gondoskodtak, nem tanultak meg gondoskodni saját magukról. Nem is hiszik, hogy ez kell, hogy ez fontos.

Amit általános problémának látok, fiatal és idősebb nőknél egyaránt, az, hogy a nők nem szeretnek felelősséget vállalni saját magukért. Pedig ez a legfontosabb. Mert amíg úgy gondolkodunk magunkról ötvenévesen, hogy áldozatok vagyunk, hiszen eddig feláldoztam magam a családért, a gyerekeimért, addig fenntartjuk azt az állapotot, hogy külső elvárások alapján éljük az életünket és nem a saját igényeink, a saját döntéseink szerint. Tehát a felelősséget sem vállaljuk fel.

Tudatosan éljünk. Itt van például az egészségünk – fiatalon nem foglalkoztunk vele. Voltak fiatal kori álmaink – megvalósultak-e. Mit csináltam volna másként – önvizsgálat során feltehetjük magunknak ezt a kérdést, de vizsgáljuk inkább a jelenünket. Mit csináljak ma másként. Legyen az embernek célja, akár másnapi célok, kisebb, nagyobb célok. Fogalmazzam meg (írjam le) s elégedettséggel tölt el, ha megvalósítom. Ne hagyjuk magunkat sodorni.

Nyugdíjas korban nagyobb már a szabadságunk – éljünk a lehetőségekkel. Nagyszülőként is szükségünk van a szabadságra.Figyeljünk a táplálkozásra - egyed a felét, amit korábban ettél, majd tedd még kisebb tányérra, a héten legyen egy böjti nap, részesítsük előnyben a mediterrán étkezést. Figyeljünk a mozgásra – egy héten háromszor 30 percet intenzíven mozogjunk, sétáljunk.

Fontos a test és a lélek összhangja. A lelki békét mi adja? Kinek mi a hite, a vallás, a természet.  S mit kezdünk a sérelmeinkkel? A lelki puttonyon könnyítsünk, pakoljuk ki a puttonyunkból azt, ami emészt bennünket.

Azok a nők, akik nem tudják feldolgozni az életük történéseit, a múltjukat, azok nem tudják feltenni maguknak ekkor a kérdést: ki vagyok én? Mert a múltban élnek. Nem tudják elengedni a sérelmeket, a rossz tapasztalatokat, a keserű emlékeket, Sőt nem csak elengedni nem tudják, de azt hiszik, hogy ez az ő identitásuk. Hogy a múltjuk ők maguk. És félnek ezt elengedni, inkább kapaszkodnak belé.

Ha a változásról beszélünk, akkor mindenki őrült nagy történésekre gondol. Válás, költözés, munkahely változtatás, új szakma. Magunk mögött hagyni az eddigi ismertet és valami egészen más, idegen terepen folytatni. A járt, bevált utat elhagyni a járatlanért. Az eddigi ismertet eldobni a bizonytalanért, az ismeretlenért. Hogyne lenne ez félelmetes?

A változás nem azt jelenti, hogy mindent felborítunk az életünkben. Reális célokat kell kitűzni. Reális elvárásokat kell támasztanunk saját magunkkal szemben. Ha nem így teszünk, eleve kudarcra vagyunk ítélve. Persze a változás nagyon ijesztő is. És senki nem szeret kilépni a komfortzónájából. Én arra törekszem, nekem az a módszerem, hogy kis változásokat érjünk el, kis lépéseket tegyünk, és azt építsük be a mindennapokba.

Mivel tápláljuk az agyunkat? Kapunk minden nap 24 órát. Hogyan sáfárkodunk vele? A napi 4-5 óra tévénézés egyenesen az időskori elbutuláshoz vezet, az agyunkat tornásztatni kell.  Helyi kis vállalkozásba kezdek – lekvárt főzök, ajándékként, értékesítésre; kézimunkázom; interneten intézem az ügyeket. Nyugdíjazás után is hasznossá teszem magam: szeretem, amit csinálok, pénzt is keresek vele. Jószolgálati munkát vállalok, vagy éppen új ismereteket szerzek. A jelenlévők közül hányan is járnak a digitális képzésre? Hűha! Tessék, itt már tudjuk, hogyan is tervezzük az életünket. A digitális világ elvárásainak így, felkészülten mi is meg tudunk felelni - nem vagyunk teher a fiatalok nyakán, hogy folyton segítséget kérjünk.

Rajtunk múlik, milyen idősödő életet élünk.

Nagyszülőként sokat segíthetünk a családnak, de nem lehetünk mindig a „család rabjai”. Viszont örök értéket adunk, ha példát mutatunk magunkkal, a családdal! S azt a családi legendáriumot elkészítjük! A család hagyományait, emlékeit, a család tudását átörökítjük – beszélgetések során vagy akár egy napló készítésével.

Senki nem ír azokról, senki nem foglalkozik azokkal az idősebb nőkkel, akik felépítették saját magukat, a karrierjüket, akik létrehoztak valamit az életük során. Gondoljun bele, a fiatal lányok honnan vesznek példát? Honnan tudják, hogy lehet máshogyan is gondolkodni, élni, ha nem mutatja meg nekik senki? Ha csak a fiatalságkultuszt látják maguk körül? Ötvenen túl már van élettapasztalat. Már szültünk, dolgoztunk, sok mindent csináltunk, voltak jó és rossz periódusok az életünkben. Ezt is meg kell mutatni és el kell mondani, hogy hálásnak kell lenni a jó dolgokért.

S még számtalan gondolat, hozzászólás, kérdés felvetődött – s talán bennünk is maradt jó néhány. Mégis, mint egy pillanat, elrepült az idő a két beszélgető partner, kérdés – felelet játékában.

Végezetül Endrei Judit megosztotta velünk az alábbi gondolatokat.

Ki a fiatal?

A fiatalság mércéje nem az életkor, hanem a szellem és a lélek állapota: az akarat és képzelőerő, az érzelmek intenzitása, a jókedv és a kalandvágy győzelme a lustaságon. Csak az öregszik meg, aki lemond eszményeiről. Az évek múlásával ráncossá lesz az arcod, de ha kialszik benned a lelkesedés, akkor a lelked ráncosodik meg.

Az ember – akár tizenhat éves, akár hatvanhat – csodára szomjazik, elámul a csillagok örökkévalóságán, a gondolatok és a dolgok szépségén: nem fél a kockázattól, gyermeki kíváncsisággal várja, mi lesz holnap, szabadon örül mindennek.

Olyan fiatal vagy, mint a reményeid, olyan öreg, mint a kétségeid.
Olyan fiatal vagy, mint az önbizalmad, olyan öreg, mint a félelmed.
Fiatal, mint a hited, öreg, mint a csüggedésed.

„Fiatal vagy, amíg befogadod a szépség, az öröm, a merészség, a nagyság, az ember, a föld és a végtelenség hírnökeit. Csak akkor öregszel meg, ha már nem szárnyalsz, és hagyod, hogy a pesszimizmus és a cinizmus megdermessze a szívedet.” (Albert Schweitzer)