Egy tökéletes nap margójára

A Festum Varadinum rendezvénysorozat keretében a nagyváradi Tibor Ernő Galéria (TEG) és a jászfényszarui Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság „Színek zengése! Fények zúgása!” címmel bemutatta Ézsiás Gyöngyike kortárs festőművész (Jászfényszaru, Budapest) egyéni tárlatát.

30 éves a Festum Varadinum

"Itthon, szabadon" mottóval került az idén megrendezésre Nagyvárad magyar közösségének legjelentősebb kulturális rendezvénysorozata a FESTUM VARADINUM, amely három évtizeddel ezelőtt, 1992-ben indult útjára. Az érdekvédelmi szövetség Bihar megyei szervezete mellett a szervezésben az első alkalomtól kezdve részt vállaló magyar történelmi egyházak mellé felsorakoztak a kulturális intézmények, és az évek során egyre több civil szervezet, illetve tanintézet is csatlakozott.

Az idén minden igényt kielégített a színvonalas programsorozat, amelyben minden korosztály megtalálhatta az érdeklődési körének megfelelő rendezvényt: színházi előadások, kiállítások, koncertek, könyvbemutatók, tudományos értekezések, iskolanapok váltották egymást május 15-től 29‑ig, és újra megrendezték a várban a majálist. A Bedekovich népfőiskola is több alkalommal részt vett már az eseményeken.

Folyamatosság és az elkötelezettség

A Festum Varadinum keretében megszervezett TEG eseményen, a Kanonok soron „meglepetés vendégként” jelen volt Biró Rozália Románia Parlamentje Külügyi Bizottság elnöke, parlamenti képviselő. A képviselő asszony jelenléte, ott tartózkodása, közvetlen beszélgetése mindenkit lenyűgözött, megtiszteltetést és elismerést jelentett a szervezőknek, vendégeknek a nagyváradi magyarságnak.

Köszöntőbeszédet Csathó Töhötöm Csongor Károly a TEG művészeti vezetője mondott, majd felszólalt Biró Rozália parlamenti képviselő és Meleg Vilmos színművész, akik főként a Tibor Ernő Galéria közösségének állhatatos munkáját, közösségépítő tevékenységüket méltatták. Ezután dr. Fleisz János, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület az EMKE partiumi régiójának alelnöke átadta Csathó Töhötömnek az EMKE díszoklevelét, melyet az elmúlt évek, de kiváltképp az elmúlt két év aktív tevékenysége miatt ítéltek a galéria számára, a folyamatosság és az elkötelezettség jegyében. Csathó Töhötöm a díjat felajánlotta a galériának, az előző vezetőknek, a közösségnek és mindenkinek, aki hozzájárult a galéria működéséhez.

A népfőiskolai társaság is gratulált értékteremtő és értékközvetítő tevékenységhez. Jászfényszaruról – megerősítve a kulturális kapcsolatokat -, ajándékkönyveket adtak át a nagyváradi magyarságnak, amelyet a Kanonok sori Bunyitai Könyvtárban helyeznek el.

Színek zengése

Az ünnepi eseményen megnyitották Ézsiás Gyöngyike „Színek zengése! Fények zúgása!” című egyéni festészeti tárlatát. Megnyitóbeszédet Kovács Béláné Pető Magdolna, a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság elnöke mondott.

„Ézsiás Gyöngyike önálló kiállítását bemutatva mit is mondhatnánk? Az Önök szakavatott szeme sok mindent lát, a kezükben ott az ecset rezdülése is. Másrészt Gyöngyike pedig folyamatosan megújul. Újabb és újabb témákat, gondolatokat hoz, mélységbe és magasságba szárnyal, lelkében a színek kavalkádja más-más arcát mutatja. Alkotásaival 2019 novembere óta tizenkét kiállításon vett részt. Több alkalommal szerepelt tematikus csoportos kiállításon, Budapesten, Esztergomban. Önálló kiállításai közül ez a negyedik és ez az első, hogy nemzetközi színtéren is megmutatkozik.

Az élet ajándéka számunkra, hogy a korábbiakat megrendezhettük (Jászfényszarun a Szent Erzsébet Galériában és Jászberényben a Hamza Gyűjtemény és Jász Galériában) s ezt a mait én ajánlhatom a közönség figyelmébe. Igen, 2019 óta láthatja a nagy nyilvánosság a képeket addig csak szárnyait próbálgatta. Ahogyan ő mondja: hogy itt vannak a festményeim, képeim, talán már nem is kellenek szavak, azok beszélnek helyettem. Amit én nem tudok mondatokba foglalni, azt mind elmondják az ő sajátságos módjukon.”

Közreműködött Meleg Vilmos előadóművész (nagyváradi Szigligeti Színház) aki Horváth Imre, margittai születésű, nagyváradi költő, Várad c. versét mondta, majd Szilágyi Domokos Bűnöm a szépség c. versével érintette meg a hallgatóság lelkét.

A Duo Sola Fide - Fórián Andrea író és Thurzó Sándor József brácsaművész meglepetésként állították össze műsorszámaikat, ill. jászsági kötődésű szerzők művei is elhangzottak. Füzesi Edit – Akkor, amikor (Fórián Andrea megzenésített vers) Kun Magdolna – Míg szívedben élet muzsikál (aláfestő dallam: R. Schumann – Álmodozás), Beleznay Antal (1857, Jászberény - 1915, Nagyvárad) – Ave Maria műve Thurzó Sándor József előadásában szólóbrácsán.

„Vannak házak, amelyekben békesség és öröm tanyázik. Ha megpillant az ember valahol egy ilyen házat, egyszerre úgy érzi, mintha hazaérkezett volna. Otthonillata van a füstnek, mely belőle fölszáll. Nevet az ablaka, s az ajtaja hívogat. Az ember érzi benne a békét és a meleget,... Az ilyen ház jóvá szelídíti a benne lakó embert…” Wass Albert gondolatai mentén haladva kijelenthetjük ez a Kanonok sori ház, a nagyváradi Tibor Ernő Galéria egy ilyen hely. A nagyváradi magyarság körében otthon vagyunk.

Kovács Béláné Pető Magdolna
Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság

A tartalom érvényessége: 
2022/05/23, h - 16:00 - 2022/06/26, v - 16:00