„Csak a szokásos” Erzsébet - napi vásár a Szentcsalád téren

Idén már 22. alkalommal, rendezték meg hagyományőrző jelleggel az Erzsébet napi kézműves kiállítás és vásárt, a jászfényszarui Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság szervezésében, 2016. november 18-án, Jászfényszarun. A Szent Erzsébet Közösségi Ház és annak szabadtéri környezete adott helyet a rendezvénynek. A program támogatói s egyben segítő közreműködői Jászfényszaru Város Önkormányzata, Jászfényszarui Katolikus Egyházközség, Petőfi Művelődési Ház és Könyvtár. A rendezvényt, több mint két évtizede az adventi időre való felkészülés hozta létre, ez a cél munkál még napjainkban is a szervezéskor.

Péntek, reggel nagy a sürgés-forgás a Szent Erzsébet Közösségi Házban és szabadtéri környezetében a Szentcsalád téren. Mindenki tudja, mi várható, de most izgatott tekintetek kísérik nyomon a kis adventi asztalok elfoglalását, a karácsonyi díszvilágítását szerelését. Megvan a varázsa ennek a különös eseménynek - kiállítás, vásár és még valami más, amely egész nap teltházas látogatás kísér!

Hamarosan kürtőskalács – fahéj illat lengi be a teret, mindenki tudja már hol a szokásos helye, mintha évek óta itt ragyogna a vásár.

Mi lehet a siker titka? A kézművesek; famíves, textil míves, tűzzománcos, csuhéfonó, mézeskalács készítő, gyöngyfűző, szövő, népi iparművész igényes és megfizethető portékái, s a mintegy húsz árus közvetlensége s persze az is, hogy ki lehetett próbálni a mesterség fortélyait s kóstolhattunk a különleges mézből is. S ellesni azt, hogy a fantázia segítségével a hagyományos anyagokból milyen szépségeket lehet készíteni. A Szent Erzsébet Közösségi Ház emeleti termében öt féle kézműves foglalkozáson vehettek részt az óvodás és iskolás gyerekek Kovács Zoltán népi iparművész, játszóház-vezető és társai irányításával. Készültek a csuhé angyalkák, az ajtó díszek, miközben az ügyes kis gazdasszonyok készítették – sütötték a mézeskalácsokat, a kis fazekasok örömmel vitték magukkal a kis mécses tartóikat. Délelőtt az Európai Mézes Reggeli program keretében mézes teát, mézes falatokat is kóstoltak a gyerekek. Az Önkormányzat jóvoltából került sor a „Jó szívvel” sátorban a boldogi rózsa sütésére, meleg mézes tea készítésére s a nap folyamán mindezek kínálására. Ennek szervezésében, lebonyolításában s az egész napos rendezvény szervezésében Baranyi Anita jelentős szerepet vállalt. A „Jó szívvel” sátorban pedig a Jászfényszaru Város Gondozási Központja, a Teaház Idősek Klubja munkatársai – Folyóné Rimóczi Márta, Dávid Ildikó és önkéntesei – Görbe Jánosné Amálka tevékenykedtek.

A színes és nyüzsgő forgatag a gyermekeknek és felnőtteknek, időseknek egyaránt élményt jelentett.
Amiért érdemes ellátogatni ide, a közösség formáló erő, a hangulat, a Karácsony közeledtét idéző illatok, a közvetlenség és az élménygazdagság. S az üzenete a programnak „tanuljunk elejinktől”.

A vásári kiállítás, kavalkád mellett minden évben részesei lehetünk egy-egy aktuális lélekmelengető programnak is. Nagy érdeklődés kísérte a vásár társrendezvényeit. A beszámoló fotókiállítás Pető István munkáiból készült, amelynek témája a „Lovassportok Jászfényszarun” a Fényszarui Ló-Barát Egyesület rendezvényeinek fotóanyagaiból összeállított válogatás. A kiállítást Ézsiás István emerítus jász kapitány nyitotta meg.

Ezt követően került sor „SacArt kiállítás” - Beszélgetés a szakrális művészetről programra, ahol a beszélgető partnerek: Kiss Gábor esperes plébános atya, Szpisják Pál alkotó művész voltak, moderátora: Farkas Kristóf Vince történész. A művésztanár a Szent Erzsébet szobrán kívül bemutatta azokat a korai alkotásait is, amelyek a szakralitást tükrözték s munkásságát folyamatosan kísérik. Kiss Gábor esperes plébános atya Szent Erzsébetről - mint számára legkedvesebb női szentről osztotta meg gondolatait –, aki korát messze meghaladva élte példamutató életét. Árpád-házi Szent Erzsébet (Magyarországi Szent Erzsébet, német nyelvterületen gyakorta Türingiai Szent Erzsébet), 1207. július7-én született II. András magyar király és Merániai Gertrúd lányaként, és fiatalon, 24 évesen halt meg 1231. november 17-én – éppen 785 éve.

A lemenő nap fényében az installáció készítésének bemutatását követően „flashmob”-bal, rögtönzött táncházzal lepték meg az érdeklődőket az IGLICE néptánc egyesület tagjai.

Szépségesre és színesre sikeredett az Erzsébet-napi vásár és program, reméljük, hogy a jövő évben is sok érdekességet láthatunk itt!

Kovács Béláné Pető Magdolna
Bedekovich Lőrinc népfőiskolai Társaság

Azonosító adatok

Bírósági nyilvántartási szám:
1068

Felnőttképzési nyilvántartási szám:
16-0003-07

Intézményakkreditációs lajstromszám:
AL-2715

Közhasznúságról rendelkező végzés:
PK 61.507/1994/4



Legfrissebb fotók


Bejelentkezés